"Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt" /Pázmány Péter/

Ítélet

Zlinszky János Szakkollégium civilisztika szakirányának őszi workshopja

Erdei Fanni

2024. december 02. - Ítélet.Pázmány

2024. november 25-én került megrendezésre a Zlinszky János Szakkollégium civilisztika szakiránya által tartott workshop, immáron második alkalommal. A csoport tagjai sokrétű bemutatókkal készültek, melyben számot adtak a félév során végzett kutatásaikról.

image0.jpeg

Tovább

A klímaperek hajnalán - az Urgenda-ügy

Mogyorósi Kornélia

2019. december 20-án a holland legfelsőbb bíróság, a Hoge Raad, megerősítette az Urgenda klímaügyben hozott korábbi ítéleteket, megszületett a jogerős döntés a felperesek javára. Ennek értelmében a bíróság megállapította, hogy a holland kormánynak kötelessége 2020 végéig az 1990. évi kibocsátáshoz képest legalább 25%-kal csökkenteni Hollandia üvegházgáz- (ÜHG) kibocsátását.

urgenda_chantal_bekker_1_1.jpg

Fotó: Urgenda / Chantal Bekker

Tovább

Megrendezésre került a Zlinszky János Szakkollégium büntetőjogi szakirányának első workshopja

Kovács Kristóf

Kijelenthetjük, hogy a Zlinszky János Szakkollégium büntetőjogi szakiránya 2024. november 20.-án elérkezett első igen jelentős mérföldkövéhez, amikor is megrendezésre került a szakirány első workshopja.

untitled_design.jpg

Tovább

Egy különleges per – a szentté avatási eljárás

Simek Fülöp

Amikor perekről, jogvitákról van szó, általában egy bűnügyre, vagy akár egy rosszemlékű polgári pereskedésre gondolunk, amiből jobb kimaradni. Pedig nagyon sokféle eljárás létezik, még a kánonjog körén belül is. Ilyen  például a szentté avatási per, amelyben egy, akár hosszú ideje elhunyt személy életének eseményeit kell megvédeni az egyházi bíróság előtt.

szentte_avatas_1_1.jpg

Tovább

Mi az a FOSS? – A közös szabad kódú programokról

Bakács Gellért

Digitális világunkban mindennapi teendőink elintézése programokhoz, applikációkhoz van kötve, amelyeket a felhasználótól távol fejlesztenek a cégek. Az átlagembernek kevés rálátása van arra, hogy pontosan hogyan is működik egy adott program, mégis nyugodtan befizeti az immáron általánossá váló havi vagy éves előfizetést a további használathoz. De léteznek-e ingyenes, közösségi fejlesztésű, nyitott alternatívák?

foss_1_1.jpg

Tovább

Arany útlevél

Kovács Kristóf

Az „arany útlevél" vagy más néven „befektetési állampolgársági program” (citizenship by investment, CBI) egy olyan jogi konstrukció, amely lehetővé teszi a külföldi állampolgárok számára, hogy meghatározott összegű befektetésért cserébe egy adott ország állampolgárságát megszerezzék. Az arany útlevél kifejezés arra utal, hogy a külföldiek az állampolgárság megszerzésével gyakorlatilag „megveszik” a jogot egy olyan országba való belépéshez és ott-tartózkodáshoz, amely gyakran kedvezőbb gazdasági vagy politikai környezetet kínál.

arany_utlevel_2.webp

Tovább

A szólásszabadság szerepe a 2020-2021-es amerikai elnökválasztás idején 3. rész

Pászti Anna

A 2021. január 6-i Capitolium elleni támadással kapcsolatos büntetőeljárás az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb nyomozása lett, több, mint ezer személyt vádoltak meg szövetségi bűncselekményekkel. Az Egyesült Államok Igazságügyi Minisztériuma a jogi alapok széles skáláját alkalmazta a lázadásban részt vevők felelősségre vonásához. A legfontosabb vádak közé tartozott a törvénytelen behatolás és rendbontás, a kormányzati tulajdon megrongálása, a rendfenntartó erők elleni támadás, a lázító összeesküvés és a hivatalos eljárás akadályozása.

pexels-pixabay-356844.jpg

Tovább

A szólásszabadság szerepe a 2020-2021-es amerikai elnökválasztás idején 2. rész - Felfordulás Washingtonban, avagy a Capitolium elleni támadás

Pászti Anna

2021. január 6-án Donald Trump akkori amerikai elnök támogatóinak erőszakos tömege megrohamozta az Egyesült Államok washingtoni Capitoliumát, megzavarva a Kongresszus ülését, amelyet a 2020-as elnökválasztás elektori szavazatainak hitelesítésére hívtak össze. A támadás a mai napig sűrűn emlegetett mind amerikai, mind nemzetközi viszonylatban. 

usa1_1.jpg

Tovább

A jeruzsálemi elmozdíthatatlan létra

Sulyok Veronika

Jeruzsálem óvárosának keresztény negyedében áll a Szent Sír-templom, amely Jézus Krisztus keresztre feszítésének, közeli sírjának és feltámadásának feltételezett helyére épült. A ma álló építményt a középkorban emelték, és a sok bővítésnek köszönhetően egy rendkívül bonyolult épületegyüttessé vált. Ennek egyik ablakában áll egy létra. Bár ez önmagában nem túl érdekes, a tárgyat az teszi különlegessé, hogy már több, mint háromszáz éve ott van és nem mozdíthatja el onnan senki.

a_jeruzsalemi_elmozdithatatlan_letra_kep_1.jpg

Tovább

A gyermekbarát igazságszolgáltatás felé: A Barnahus-modell

Horváth Adél

A „Barnahus-modellt” Izlandon vezették be, innen terjedt el először a skandináv térségben, majd az Európai Barnahus Mozgalomnak köszönhetően más Európai országokban is. Magyarországon az első Barnahus-szolgálat 2016-ban nyitotta meg kapuit, Szombathelyen. A modell egy gyermekbarát, multidiszciplináris és ügynökségek közötti komplex szolgáltatás, szexuális abúzus gyermekáldozatainak részére, megvalósítása pedig a gyermekbarát igazságszolgáltatás és gyermekvédelem összehangolt munkájával történik. 

gyermekbarat_1.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása