A koronavírus alatt nem csak emberi kontaktjainkat veszítettük el könnyebben. Legbelül mindenki nyomát vesztette egy, a személyiségét alkotó jelentős darabnak is. Ki azért, mert eddig társaságának mókamestereként állandóan a középpontban volt, ki pedig azért, mert akadt egy kedvenc helye, amit a járvány miatt nem látogathatott, de a listát a végtelenségig lehetne folytatni. Ebből adódott, hogy ebben az időszakban az emberek túlnyomó többsége hajlamos volt úgy gondolni, hogy most neki a legnehezebb, mert nem nyílt alkalma felhőtlenül kikapcsolódni a baráti társaságával, rokonaival. Ez a rengeteg egyedül töltött idő pedig borúlátóvá, pesszimistává teheti az individuumot. De vajon ennek mindenképpen így kell lennie?