A Templomos Lovagrend történetét számos misztérium övezi. A rend gyors felemelkedése, a csaknem két évszázados fennállása, majd rejtélyes felszámolása a középkor egyik legérdekesebb talánya volt, amiről a mai napig legendák szólnak, keveredve a történelmi valósággal. A rendet 1118-ban alapította Hugues de Payns champaigne-i lovag nyolc társával együtt, az első keresztes hadjáratot követően. Ezeket a hadjáratokat a katolikus európai államok indították a törökök ellen, Jeruzsálem és a Szentföld visszafoglalásáért. Az első keresztes hadjárat (1095-1099) lezárulásával sikeresen visszafoglalták Jeruzsálemet, azonban a katonák a városban maradtak és a keresztény zarándokok megvédésére tették fel életüket.
Valóban megtalálták Salamon kincsét?
Balduin Le Bourg, Jeruzsálem akkori királya engedélyezte a rend létrehozását, még a palota keleti szárnyát is átengedte számukra. Ezen a területen feküdt korábban Salamon király temploma, ahol a legenda szerint a felbecsülhetetlen értékű kincsek mellett a frigyládát is őrizték. A legenda szerint, a templomosok ásatásokba kezdtek a területen és ha lehet hinni ezeknek a történeteknek, akkor a hihetetlen mennyiségű aranynál jóval többet találtak. Állítólag felfedezték Mózes kőtábláit és még számos egyéb héber és szír könyvet, amelyek még az evangéliumok előtti időkből származhattak és szert tettek olyan titkos ismeretekre is, amelyek Jézus életével álltak kapcsolatban. A kincsek megtalálásához fűződő hiedelmet egy rézbe vésett dokumentum támaszthatja alá, amelyet 1947-ben találtak meg a Holt-tenger északnyugati partjánál. A dokumentumban a kincsek elrejtésének helyét is leírták, ami történetesen a templomosok állítólagos ásatási helye volt.
A Rend megerősödése
Egyes elméletek szerint, ha a fenti legenda valóban bír igazságtartalommal és Templomosok csakugyan megszerezték ezeket a jelentős dokumentumokat, akkor bizony igen nagy nyomást tudtak gyakorolni a keresztény egyházra. Talán ennek volt köszönhető a rend hirtelen meggazdagodása és létszámának megnövekedése is, bár ezt semmi sem támasztja alá. 10 évvel azután, hogy II. Balduin király engedélyt adott a rend létrehozására, 1128. január 13-án a troyes-i zsinaton II. Honorius pápa elismerte a Templomos Lovagrendet, amit ezzel hivatalosan is katonai és vallási renddé nyilvánított. Igazán jelentős hatalomra és vagyonra csak ezt követően tettek szert. Csupán pár év leforgása alatt Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában és Angliában is földterületekhez jutottak, így váltak a kor leggazdagabb hatalmává. 1139-ben II. Ince pápa még az adófizetés alól is mentesítette a rendet, ezután földi hatalom – a pápaság kivételével – már valóban nem állt felettük. Idővel a lovagrend az egész kontinenst behálózó kapcsolatokra tett szert, vagyonukból mindenfelé erős, várszerű monostorokat emeltek és a királyok és pápák legfőbb hitelnyújtói voltak. Később, az igazságosnak tartott eljárásaik révén egész Európa bankjává váltak. Alakjuk összefonódott a keresztény lovagok erényeivel és az elesettek oltalmazásával, ennek okán mindenhol óriási népszerűségnek örvendtek, egészen a 14. századig, amikor is végleg elmérgesedett a világi hatalommal való kapcsolatuk.
A Templomos Lovagrend bukása
A Templomos Lovagrend felemelkedését egy idő után már nem mindenki nézte jó szemmel. A feldühödött uralkodók és nemesek közül különösen IV. Fülöp francia királynak ütközött az érdekeivel, hogy a templomosok egyre nagyobb vagyonra és befolyásra tettek szert egész Európában anélkül, hogy neki hatalma lett volna felettük. Miután V. Kelemen személyében egy francia származású pápa került az egyház élére, a király a szentszék fölött is befolyást szerzett. Ezt a „gyümölcsöző” együttműködést a történelem ma már csak a pápaság avignoni fogságának kezdeteként emlegeti. Tekintve, hogy a lovagrend a pápa kizárólagos hatáskörébe tartozott, Fülöp Kelemenen keresztül akarta érvényesíteni akaratát, ezért 1307 – ben, a pápa támogatásával meg is kezdte a lovagrend meggyengítését. A rend akkori nagymesterét, Jacques de Molay-t és társait – annak érdekében, hogy kelepcébe csalják őket – Párizsba hívatták, egy újabb keresztes hadjárat előkészületeinek megtárgyalására hivatkozva. Amíg a tárgyalások folytak, IV. Fülöp megbízottjai hamis vádakat terjesztettek a templomosokról, rontva a hírüket a nép körében. Erre a pápa, még ebben az évben vizsgálatot indított a rend ellen az inkvizíció által, eretnekség, istenkáromlás és fajtalanság vádja alatt. A keresztesek elleni leggyakoribb vádak között szerepelt Krisztus megtagadása, a kereszt leköpése és a lopás. A vizsgálat eredményét azonban az uralkodó nem várta meg, parancsára 1307. október 13-án, pénteken letartóztatták a lovagokat, lefoglalták vagyonukat és börtönbe vetették őket. Ekkor került sor a világtörténelem első koncepciós perére.
IV. Fülöp király célja az volt, hogy a templomosokat rábírja, valljanak a keresztény vallás meggyalázásáról, ezért uralkodói utasításra 138 lovagot kínoztak meg a börtönben, hogy hamis vallomást tegyenek. A lovagokat éheztették és strappadoval kínozták, ennek során a hátrakötözött kezeiket egy kötél segítségével felhúzták, aminek következtében kiugrott a válluk. Emellett gyakori módszer volt az is, hogy tűzzel égették meg a vajjal vagy zsírral bekent talpukat. A feljegyzések szerint Kelemen pápa ellenezte a kegyetlen bánásmódot és több bullában is az uralkodó tudtára adta nemtetszését. A francia király azonban megfenyegette a pápát, aki ennek hatására inkább elhallgatott az ügyet illetően.
1309-ben a pápa újabb nyomozást rendelt el a lovagrend ellen, hogy döntsön annak további sorsáról. A mindent eldöntő perre 1311. október 16-án, a vienne-i egyetemes zsinaton került sor. Bár a zsinatra érkező klerikusok többsége elvetette a templomosok ellen felhozott vádakat, Fülöp ezt nem volt hajlandó elfogadni és erővel bírta rá az összegyűlteket döntésük megváltoztatására. Végül 1312-ben, a zsinat második ülésén Kelemen pápa kihirdette a Vox in excelsis kezdetű bulláját, amelyben leírta, hogy a pápai udvar és a zsinat nem talált elítélendőt a templomosok korábbi és jelen működésében, viszont elismerik Fülöp világi bíróságainak döntését, ezért a rendet, örök érvényű rendelettel feloszlatják. A templomos lovagrend megszűnésével megmaradt vagyonuk IV. Fülöpre szállt, és a birtokaik visszakerültek az országok uralkodóihoz. Ezzel pedig végleg elhárult minden akadály a templomosok vezetőinek kivégzése elől.
Egyes feljegyzések szerint, ezt követően a nagymester és további három magas rangú templomos lovag, a hamis vádak beismerése után bocsánatot nyert az egyháztól, ennek ellenére a bíborosok az ítélet kihirdetésekor életfogytiglani a börtönbüntetésre ítélték őket. A vádlottak tiltakoztak a döntés ellen és visszavonták a korábbi vallomásaikat. Emiatt a nagymestert és három társát 1314 tavaszán máglyahalálra ítélték. A szóbeszéd szerint, a máglyán a nagymester megátkozta a pecséttartót, a pápát és a francia királyi családot – azzal, hogy egy éven belül mind Isten ítélőszéke elé kerülnek. Érdekes, hogy az eseményeket követően, egy éven belül, valóban mindhárman meghaltak.
