Történelmi tanulmányaink során időről-időre találkozunk embertelen dolgokkal, elborzasztó részletekkel, tőlünk igencsak távol álló dolgokkal, legyenek azok kivégzési módok, háborús cselekedetek, korabeli szokások. Ezeket megtanuljuk elhelyezni az adott kor szemléletében, világnézetében. Mégis vannak esetek, amikor egy már magunk mögött hagyott történés újból felüti a fejét, az új idők viszont új nézeteket szülnek. 1882-ben valami ilyesmi történt Tiszaeszláron, amikor egy 14 éves keresztény cselédlány eltűnése kapcsán egész Magyarországon megerősödött az antiszemitizmus.
Solymosi Eszter eltűnése
1882 áprilisának elején, pont a pészah (zsidó húsvét) előtti estén egy tiszaeszlári kálvinista asszony feljelentést tett, hogy a lánya, a 14 éves Solymosi Eszter már fél napja nem ment haza. A faluban és a környékbeli községekben hamar, szinte futótűzként terjedt el a hiedelem, hogy a lányt bizonyosan a helyi zsidók ölték meg, valamiféle vallási szertartás során. Több „szemtanú” jelentkezett, aki állítólag látta a lányt a zsinagóga előtt, mások kétségbeesett kiabálást hallottak az épület felől, használható bizonyítékot viszont nem találtak. Letartóztatásokra egy (valósnak titulált) szemtanú vallomásakor került sor. Scharf Móric, a zsidó templomszolga fia ugyanis azt vallotta, a kulcslyukon át végignézte, ahogyan apja és három ott tartózkodó sakter (kóser vágások szakembere) megölték Solymosi Esztert, kivéreztették, az összegyűjtött vért pedig rituális módon a kovásztalan kenyérhez keverték. A fiú vallomásáról erősen feltételezhető, hogy kikényszerített volt (felnőttkorában maga Móric is nyilatkozott róla, hogy testi fenyítéssel vették rá). Július 18-án viszont a Tiszából előkerült a lány sértetlen holtteste, amit az elfogult nyomozók úgy magyaráztak, hogy a zsidók egy másik holttestet öltöztettek fel hasonlóan, hogy eltereljék magukról a figyelmet.
A középkori vérvádakról
A már a rómaiak idején előkerült és azóta számtalanszor felelevenített vérvád a zsidók esetében szinte kivétel nélkül a pészah környéki rituálék kapcsán merült fel (a sakter kósermetszést hajtott végre egy emberen, leggyakrabban: szűz lányon, majd a kicsorgatott vért megitták, vagy belesütve a maceszba elfogyasztották a hitközség tagjai). A vádiratokban jellemzően ürügyet szolgáltatott a szédereste, amikor a zsidók „gyanúsan” együtt voltak késő éjszakáig, a zsinagógában pedig éjjelig égett a lámpa (a tiszaeszlári esetben is említik). Mondanom sem kell, a vádak gyakorlatilag babonákra, hiedelmekre épültek, a keresztény közösségek ódzkodtak a zsidó szokásoktól.
A zsidóság ellen fordulás
A rituális gyilkosságról másnap már bizonyított tényként írt egy budapesti lap, az Országgyűlésben Istóczy Győző és Ónody Géza képviselők zsidóellenes beszédeket tartottak. Országszerte felerősödött az antiszemitizmus, és bár Tisza Kálmán miniszterelnök lefoglaltatta a legtöbb vérvád-tematikájú lapot, röpiratot, az ügy kapcsán zavargások alakultak ki.
Eötvös Károly; a per és annak nemzetközi visszhangja
Fontos kiemelni Eötvös Károly ügyvéd munkáját, aki a 15 vádlott képviseletébe állt. Érdekesség vele kapcsolatban, hogy híres volt arról, hogy csak olyan ügyeket vállalt el, ahol igazságosnak látta a vádlott esetleges felmentését. Hétórás védőbeszédével bebizonyította, hogy a szerencsétlenséghez a helyi zsidó közösség tagjainak semmi közük nincs, a lány belefulladt a Tiszába, az antiszemitizmus táplálta, koholt vádakról van csupán szó. A bíróság minden vádlottat felmentett. Eötvöst a nemzetközi sajtó ünnepelte, egész Európát felháborította a zsidóságellenes koncepciós per híre, így az elvakult tömegekkel szemben fellépő ügyvéd afféle mintakép lett. 1904-ben könyvet írt (A nagy per, amely ezer éve folyik s még sincs vége), amiben kifejti, hogy az antiszemitizmus ezeréves problémája, ami Tiszaeszlárnál is felütötte a fejét örök, a társadalom nem tudja kinőni azt.
