A II. világháború lezárulásával Délkelet-Ázsiában számos ország vált függetlenné korábbi gyarmati függésükből. 1945-ben Vietnám, Indonézia, Laosz és Kambodzsa, 1946-ban a Fülöp-szigetek, 1948-ban Mianmar (Burma), 1957-ben Malajzia, 1965-ben Szingapúr és 1983-ban Brunei.
Előzmények
A hidegháború időszakában az új államoknak is csatlakozniuk kellett egyik vagy másik oldalhoz, amely támogatást és egyfajta függést is jelentett az ázsiai országok számára. Az újonnan függetlenedő országoknak belpolitikai nehézségekkel kellett szembenézniük, különös tekintettel a kommunista mozgalmakra, amelyek a Kínai Népköztársaság támogatását élvezték. A Kínai Népköztársaság célja ezzel a hatalmának növelése volt a térségben. Indonéziában, Malajziában és a Fülöp-szigeteken fegyveres fellépésre volt szükség, hogy a kommunista erőket megfékezzék. 1960-as években sikerült helyreállítani egyes országok belső békéjét, de Dél-Vietnám, Laosz és Kambodzsa esetében a kommunista vezetés került hatalomra.
Integrációs próbálkozások
Az ASEAN létrehozása előtt számos integrációt megvalósító próbálkozása volt a térség országainak 1959-től kezdve, mint például az ASA, MALPHILINDO, SEATO vagy az ANZUK. Ezeknél többnyire ugyanazok a kérdések kerültek napirendre, például a délkelet-ázsiai béke, a gazdasági együttműködés, a vitás kérdések rendezése a térségben, és emellett az antikommunista fellépés is. Ezek az együttműködések nem hoztak jelentős sikereket, nem tudták beváltani a hozzájuk fűzött reményeket, így megalakulásuk után pár évvel meg is szűntek. Délkelet-Ázsia legfontosabb hatalma, Indonézia nélkül nem is születhetett volna meg egy erős együttműködés. A térségben mind elhelyezkedésében, mind pedig stratégiai szempontból a legelőnyösebb helyzetben fekszik, ezenkívül népesség és terület szempontjából is a legnagyobb államról beszélhetünk. Azonban egészen 1966-ig Indonézia a környező országokkal szemben állt, de az elnökváltást követően ez megváltozott, és megkezdődtek a tárgyalások a térséget valóban összefogó együttműködés létrehozásáról.
Megalakulása
Az öt alapító állam Indonézia, Szingapúr, Malajzia, Fülöp-szigetek és Thaiföld. Indonézia elsődlegesen a regionális hatalmi pozíciója megszilárdítása érdekében, a közel 80%-os kínai lakosú Szingapúr az etnikai összetettségéből következő bizalmatlanság és gazdasági okok miatt jelentkezett. Malajziának a négy másik alapító állammal szemben területi vitái voltak, így nem kockáztathatta a területi fenyegetés miatt a szövetségen kívül maradását. A Fülöp-szigeteknek az Egyesült Államokkal volt igen erőteljes függése, ami negatívan hatott a szuverenitására, csakúgy, mint Malajziának a Brit Nemzetközösséghez kapcsolódó erős köteléke, amelyektől mindkét állam függetlenedni akart. Thaiföld a szervezettől biztonságot és gazdasági segítséget remélt.
A 60-as, 70-es években Kambodzsa, Dél-Vietnám és Laosz megfigyelőként részt vett egyes ASEAN találkozón. 1976 februárjában megtartották Bali szigetén az első csúcstalálkozót Indonézia, Malajzia, Fülöp-szigetek, Szingapúr, Thaiföld, Brunei, Vietnám, Laosz, Kambodzsa és Mianmar részvételével. 1976. augusztus 8-án bejelentették Bangkokban az ASIAN megalakulását. A szervezet fő céljai a közös gazdasági növekedés előmozdítása, regionális béke és stabilitás elérése, aktív együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás a közös érdekek előmozdítása céljából.
1995-re, a hidegháború lezárulását követően, Vietnám, Kambodzsa, Mianmar, Laosz és Brunei is aláírta a Délkelet-Ázsiai Barátság és Együttműködési Szerződést, így kilenc tagállamra bővült az aláírók köre. 1999. április 30-án a Kambodzsai Királyság utolsóként csatlakozott a tíz tagállamhoz. 2010-ben a tíz tagország mellett újabb két megfigyelő országgal bővült a szervezet, Pápua Új-Guinea és Kelet-Timor által.
Pillérei
2003-ban elfogadták a tagállamok az ASEAN Concorde II-t, amely három pillér alapján építi fel az összefogást. Az első az ASEAN Politikai-Biztonsági Közösség, a második ASEAN Gazdasági Közösség és az ASEAN Társadalmi-Kulturális Közösség. Az ASEAN Politikai-Biztonsági Közösség évenként legalább három alkalommal találkoznak a tagállamok külügyminiszterei, megvitatják a biztonságpolitikai kérdéseket és a szervezet külkapcsolatainak kérdését. ASEAN Gazdasági Közösség alapjait 2015-2025 között fektették le. A fő kérdések, amelyekkel a közösség foglalkozik: a vámok megszüntetése, a szabadkereskedelem elősegítése, a tőkepiac harmonizációja. A Társadalmi-Kulturális Közösség legfontosabb céljai közé sorolható az emberek életminőségének javítása, a fenntartható fejlődés elősegítése, és létrehozták az ASEAN Humanitárius Segítségnyújtási Koordinációs Központot, amely a rászorulóknak nyújt gyors segítséget.
ASEAN Plusz Három
Az Egyesült Államok növekvő gazdasági befolyásának ellensúlyozása érdekében létrehozták 1997-ben az ASEAN Plusz Három testületét, amelyhez csatlakozott a régió három nagyhatalma Dél-Korea, Japán és Kína. Az integráció felgyorsítása érdekében 2007 novemberében elfogadták az ASEAN Chartát, ami így 2008. december 15-én lépett életbe. Az alkotmányszerződés elfogadásával, a társadalmi-kulturális, az oktatás terén való együttműködés, a szegénység csökkentése, a kiskorúak, nők és fogyatékkal élő személyek jogainak védelmét szögezték le. 2010 júliusában pénzügyi együttműködésről állapodtak meg az államfők, felállítottak az élelmiszer-biztonság biztosítása érdekében egy rizs tartalékalapot, a hazai kereslet és foglalkoztatás fellendítése, a szabadkereskedelem és szabad tőkeáramlás mellett foglaltak állást.
A szervezet kezdetben sok politikai és történelemből fakadó nehézségbe ütközött, a régióban számos vallási és etnikai problémák, eltérő gazdasági háttér miatti komplikációk, szeparációs törekvések nehezítették meg az integrációt, de az 1976-os létrehozatala óta dinamikusan fejlődik a szervezet. Leküzdve a belső konfliktusokat, az országokat érintő gazdasági válságokat, sőt, erőt merítve még fejlődni is tudott ezen időszakokban is. Mára sikerült egy olyan több nemzetet magába foglaló szövetséget létrehozni, amely az Európai Unió után a világon a második legfejlettebb integrációs területté vált.
