Az alkoholnak igen sok hatása van az emberi szervezetre, ezt mindenki tudja, de sokan nem gondolnák az, hogy mekkora hatást gyakoroltak különböző alkoholok az Európai Unió jogrendszerére. Mire is gondolok? Nem másra, mint két ügyre, amelyek az EU egyik alapgondolatával, az áruk szabad áramlásával kapcsolatban merültek fel és épültek be a jogrendszerbe. Ezek az ügyek a 8/74-es Dassonville és a 120/78-as Cassis de Dijon.
Az első ügy azzal kezdődött, hogy Belgiumban büntetőeljárás indult két francia kereskedő, Benoit és Gustave Dassonville ellen. Az eljárás azért indult, mert rendszeresen vásároltak Franciaországban forgalomban lévő Scotch whisky-t, amit utána Belgiumba importáltak. A belga szabályok szerint azonban ahhoz, hogy olyan terméket importáljanak az országba, amelyen eredetmegjelölés található szükséges az exportáló ország (ebben az esetben az Egyesült Királyság) kormánya által kiadott hivatalos dokumentum. Mivel ehhez a dokumentumhoz igen nehezen lehetett hozzájutni Benoit és Gustave nem rendelkezett vele.
Dassonville a hatóság előtt azzal védekezett, hogy az EGK-Szerződés 30. cikke tiltja a tagállamoknak, hogy kivitelre, illetve behozatalra mennyiségi korlátozást vagy azzal azonos hatású intézkedést hozzanak és hogy a belga szabályok ilyen rendelkezésnek minősülnek. Ezzel szemben a belga hatóságok azzal érveltek, hogy a szabály nem a kereskedelem akadályozása céljából jött létre, hanem hogy a fogyasztókat védje. Előzetes döntéshozatalra került az ügy az Európai Unió Bírósága elé azzal a legfőbb kérdéssel, hogy azonos hatású intézkedésnek minősül-e az, hogy Belgium megköveteli az exportáló ország kormánya által kiállított eredetigazolást, ha az importált termék eredetmegjelöléssel rendelkezik.
A Bíróság azt állapította meg, hogy a belga szabályozás nem volt összhangban az EGK-Szerződéssel, mivel „a tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni”. Az eredetigazolás megkövetelése azért esett ezen szabályozás alá, mert az eredetbizonyítvány kiállításához olyan alakiságok szükségesek, amelyeket komolyabb nehézségek nélkül csak a közvetlen importőrök tudnak teljesíteni. Ez pedig összeegyeztethetetlen a Szerződés céljával.
Az 1974. július 11-én meghozott ítélettel az Európai Unió Bírósága megalkotta a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedések első bírósági definícióját, amely Dassonville -formulaként vált ismertté az európai uniós joganyagban. Az ítélet 5. pontja szerint: „A tagállamok minden olyan kereskedelmi szabályozását, amely közvetlenül vagy közvetve, ténylegesen vagy potenciálisan akadályozhatja a Közösségen belüli kereskedelmet, mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású intézkedésnek kell tekinteni.”
A második ügy már egy jóval gyengébb alkohollal kapcsolatos. Ez nem más, mint egy Franciaországban előállított feketeribizli-alapú likőr, amely általában 15-20 fokos alkoholtartalommal rendelkezik. Az ügy a likőr márkájáról kapta az elnevezést, amely a Cassis de Dijon. Az Európai Unió Bíróságához az NSZK egyik tartományi bírósága fordult egy Rewe-Zentral Ag nevezetű cég és a Bundesmonopolverwaltung Für Branntwein-nel (azaz a szeszes italok szövetségi monpóliumhivatallal) közötti jogvita okán. A tartományi bíróság azt kívánta tudni, hogy a szeszes italokra vonatkozó monopóliumról szóló német törvény összhangban van-e az EGK-Szerződés szabályaival.
A Rewe nevezetű importcég forgalmazni akarta ezt a gyümölcstartalmú likőrt az NSZK-ban, azonban nem kapott rá engedélyt, mert 1958-óta a szeszes italok szövetségi monopóliumhivatala egy minimum alkoholtartalmat írt elő a gyümölcstartalmú likőrökre, amely 25% volt. Az importcég szerint az akkoriban hatályban lévő német törvény minimális alkoholtartalom meghatározásával a Közösség más tagállamaiból származó, ismert szeszes italok forgalmát korlátozzák, amely az áruk tagállamok közötti szabad mozgásának korlátozását jelenti. A monopóliumhivatal ezzel szemben azzal érvelt, hogy az alacsony alkoholtartalmú italokra könnyebb rászokni, így a minimum alkoholtartam megállapítása a közegészségügyi megfontolás és hogy a fogyasztókat és a tisztességes versenyt védte a szabályozással.
A Bíróság úgy határozott, hogy a „minimális alkoholtartalom kötelező előírása nem tekinthető a kereskedelmi ügyletek tisztességessége alapvető garanciájának, mivel könnyen biztosítható a vevő megfelelő tájékoztatása a származásnak és az alkoholtartalomnak a termékek csomagolásán való megjelölésének előírásával.” Tehát a szeszes italok minimális alkoholtartalmára vonatkozó előírások nem szolgálnak olyan közérdekű célt, amelynek elsőbbsége lenne az áruk szabad mozgásának követelményével szemben, amely a Közösség egyik alapvető szabályát jelenti.
Az ítéletből fakadóan a Cassis de Dijon likőr Németországban is forgalomba hozhatóvá vált, azzal a feltétellel, hogy az üvegén egy külön címkével hívják fel a fogyasztók figyelmét az ital alkoholtartalmára. Az Európai Bíróság ítélete alapján a termékek tagállamok közötti forgalmát a tagállamok a nemzeti jogrendszerek közötti különbségre hivatkozva nem korlátozhatják, ebből kivételt képez az közegészségügy és a fogyasztóvédelem. Amennyiben tehát egy terméket a jogszabályokat nem sértve állítanak elő az egyik tagországban, akkor nem lehet megtiltani árusítását egy másik államban. Vagyis a tagországok kölcsönösen elismerik egymás tradícióit; ez a kölcsönös elismerés elve. Ezen kívül erre az ügyre történik a hivatkozás, ha az import tilalom megoldható azzal, hogy a fogyasztó védve tud lenni megfelelő címkézéssel, megjelöléssel (rule of reason).
Ma már ha az áru szabad áramlásával kapcsolatos jogi kérdésünk van nem az EGK-Szerződésre kell hivatkozni, hanem az EUMSZ-re. A hatályos európai jogrendszerben, ha az azonos hatású intézkedések merülnek fel, akkor az EUMSZ 34.-35. cikkét és a Dassionville-formulát kell figyelembe venni míg, ha a kölcsönös elismerés elvéről vagy a rule of reason-ről van szó, akkor hivatkoznak a Cassis de Dijon ügyre.
