A koronavírus alatt nem csak emberi kontaktjainkat veszítettük el könnyebben. Legbelül mindenki nyomát vesztette egy, a személyiségét alkotó jelentős darabnak is. Ki azért, mert eddig társaságának mókamestereként állandóan a középpontban volt, ki pedig azért, mert akadt egy kedvenc helye, amit a járvány miatt nem látogathatott, de a listát a végtelenségig lehetne folytatni. Ebből adódott, hogy ebben az időszakban az emberek túlnyomó többsége hajlamos volt úgy gondolni, hogy most neki a legnehezebb, mert nem nyílt alkalma felhőtlenül kikapcsolódni a baráti társaságával, rokonaival. Ez a rengeteg egyedül töltött idő pedig borúlátóvá, pesszimistává teheti az individuumot. De vajon ennek mindenképpen így kell lennie?
Úgy gondolom, a pandémiával járó sok egyedüllét nem csak negatívum lehet, hanem némi kreativitással előnyt is kovácsolhatunk belőle önmagunk számára. Ugyanis annak érdekében, hogy ne veszítsük el teljes mértékben a józan eszünket, önmagunk számára kell szórakoztató tárasággá válnunk. Itt jön képbe az önfejlesztés. Ennek számtalan módja lehetséges, én személy szerint úgy döntöttem, a meditációt próbálom ki. Régóta érdekelt már, ám valahogy sosem tudtam rávenni magam korábban. Most végre lehetőségem nyílt elmélyedni a gyakorlatában, és elmondhatom, életem egyik legjobb döntését hoztam meg ezzel, amit szeretnék most veletek is megosztani.
A meditációnak számos válfaja létezik. Választhatjuk például a vizuális meditációt, melynek során elképzeljük, hogy a szabadban kirándulunk. Ez a gyakorlat azért különösen hatékony, mivel agyunk nem tesz különbséget valós élmény és a képzelt között, ezért egy „mentális kirándulás” éppúgy felfrissíthet, mint egy valódi. Ezen kívül belevethetjük még magunk a koncentrációs meditáció rejtelmeibe is, melynek során egy adott tárgyra kell összpontosítanunk a figyelmünket. Jótékony hatásaként említhető, hogy remekül javítja a koncentrációs képességet, ami a közelgő vizsgaidőszakban sem egy hátrányos tényező.
Személy szerint jómagam az úgynevezett kontemplatív meditációt választottam. Erre a módszerre egy trappista szerzetes, Thomas Keating atya hívta fel a figyelmemet. Lényegében az egész egy utazás a belső, szavak nélküli ima erejével, ahol a kontemplatív imádság nem maga a cél, hanem az út énünk legrejtettebb belsejébe, a lélekbe.
Ahhoz, hogy megkezdhessük a spirituális utazásunkat, elő kell készítenünk egy belső imát. Ehhez egy kifejezetten erre irányuló ima segítségével választanunk kell magunknak egy szent szót vagy kifejezést, ami szimbolizálja majd, hogy készen állunk elfogadni Isten bennünk való jelenlétét és tevékenységét. A technikát naponta két alkalommal, tizenöt-húsz perc erejéig célszerű végeznünk, mindezt kényelmes ülő helyzetben, teljesen passzív módon, elengedve a külvilág történéseit. A választott szó folyamatos, fejben történő ismétlése elménk egészen új mélységeibe vezet el minket, amely amellett, hogy megmutatja nekünk az utat a mindig és mindenütt (s így bennünk is) jelenlevő Istenhez, tökéletes stresszcsökkentés és önismereti tréning egyaránt. Fontos kiemelni, hogy a keresztény meditációnak nem lételeme a tudat teljes elnémítása, mivel az elménkben megjelenő különböző gondolatok és képek segítségével érhető el a mindennapos feszültségek csökkentése, viszont amikor már nagyon elkalandoznak a gondolataink, akkor azért igyekezzünk visszatérni a kiválasztott szóhoz, mert a gyakorlat fókusza Isten megtalálásán van. Miután az időnk lejárt, érdemes még néhány percet csukott szemmel töltenünk, mivel előfordulhatnak apróbb kellemetlenségek (például kis szédülés), ha rögtön lépünk ki ebből az elmélyült állapotból.
Mára elmondhatom magamról, hogy bátran merem ajánlani ezt a technikát, lényegében mindenkinek, aki keresi Istent és szeretné is megtalálni. Ezen felül a gyakorlat elmondhatatlanul sokat javított a koncentrációmon, a lelki egyensúlyomon, valamint a feszült helyzeteket is jóval hatékonyabban tudom kezelni. Nem utolsó sorban pedig pihentet, felfrissít és kikapcsol, óriási előnye továbbá, hogy szinte bárhol elvégezhető, mivel gyakorlatilag semmi nem kell hozzá, csupán tizenöt perc az életünkből.
És hogy komplikált-e meditálni? Erre a kérdésre a méltán elhíresült BoJack Horseman című sorozat egyik karakterének eszmefuttatásával tudok válaszolni: „Idővel könnyebb lesz, viszont minden egyes nap csinálnod kell. Ez a nehéz része.”
