Szegedi Zita Adél: Mit tanácsol az Atya, hogyan tudjuk megélni az ünnepet így, hogy ennyi teendőnk van, és egyre inkább közeledik a vizsgaidőszak?
Szegedi Zita Adél: Mit tanácsol az Atya, hogyan tudjuk megélni az ünnepet így, hogy ennyi teendőnk van, és egyre inkább közeledik a vizsgaidőszak?
December közeledtével nem csak az ünnepi hangulat erősödik körülöttünk, hanem az áruházak minden évben kötelezőnek érzett akciói is. Manapság, amikor már a Black Friday sem csak egyetlen napot jelent, könnyen elveszhetünk a különféle ajánlatok tengerében. Éppen ezért nem árt tisztában lenni az „akciózásra” vonatkozó jogi szabályokkal.
Nyár elején mentek végbe Magyarországon az önkormányzati választások, amelynek működésével a friss emlékek miatt jelenleg a választók többsége tisztában van. Ugyanakkor, ezzel egy időben történtek a nemzetiségi önkormányzati választások is, amelyekről sokan elfeledkeznek, azonban ugyanolyan súlyban képezik az alkotmányosság és a demokrácia részét, mint a “hagyományosnak” mondható önkormányzati választások.
Magyarországon a kormány 2022 decemberében fogadta el a Digitális Állampolgárság Programot, amelynek célja az, hogy egyszerűbbé tegyék a kormány és az állampolgárok között a kommunikációt. A program megalkotása során az is fontos volt, hogy az ország állampolgárainak ne kelljen többé rengeteg időt tölteni az ügyintézőknél, mivel a felmerülő problémákat ettől kezdve online felületeken egyszerűbben és gyorsabban is meg lehet oldani.
A Seuso-kincsek a római kori művészet egyik legjelentősebb és legrejtélyesebb leletegyüttese, amely nemcsak a művészettörténészeket, hanem a régészeket és a bűnüldöző hatóságokat is hosszú évtizedek óta foglalkoztatja.
Az adathalászat a pszichológiai manipulációs támadások egy formája, amely során az elkövető egy megbízható személynek vagy szervezetnek – például egy banknak – adja ki magát, és így próbál meg érzékeny információkat (pl.: jelszó, bankkártya adatok) szerezni az áldozattól. Mára már rengeteg adathalász módszert fejlesztettek ki a támadók, egyre nehezebb felismerni és elkerülni őket.
2024. november 25-én került megrendezésre a Zlinszky János Szakkollégium civilisztika szakiránya által tartott workshop, immáron második alkalommal. A csoport tagjai sokrétű bemutatókkal készültek, melyben számot adtak a félév során végzett kutatásaikról.
2019. december 20-án a holland legfelsőbb bíróság, a Hoge Raad, megerősítette az Urgenda klímaügyben hozott korábbi ítéleteket, megszületett a jogerős döntés a felperesek javára. Ennek értelmében a bíróság megállapította, hogy a holland kormánynak kötelessége 2020 végéig az 1990. évi kibocsátáshoz képest legalább 25%-kal csökkenteni Hollandia üvegházgáz- (ÜHG) kibocsátását.
Fotó: Urgenda / Chantal Bekker
Kijelenthetjük, hogy a Zlinszky János Szakkollégium büntetőjogi szakiránya 2024. november 20.-án elérkezett első igen jelentős mérföldkövéhez, amikor is megrendezésre került a szakirány első workshopja.
Amikor perekről, jogvitákról van szó, általában egy bűnügyre, vagy akár egy rosszemlékű polgári pereskedésre gondolunk, amiből jobb kimaradni. Pedig nagyon sokféle eljárás létezik, még a kánonjog körén belül is. Ilyen például a szentté avatási per, amelyben egy, akár hosszú ideje elhunyt személy életének eseményeit kell megvédeni az egyházi bíróság előtt.