Szegedi Zita Adél: Mit tanácsol az Atya, hogyan tudjuk megélni az ünnepet így, hogy ennyi teendőnk van, és egyre inkább közeledik a vizsgaidőszak?
Alessandro Caprioli atya: Nektek hallgatóknak egy feszült időszak következik. Az ember izgul, készül, hogy hogyan is fog sikerülni a vizsgaidőszak, ezért az embernek nagyon könnyű elsiklania az ünnep lényege felett, mert csak a tanulásra koncentrál.
Mit jelent ez? Hogy a legfontosabb dolog a tanulás, a teljesítmény, a vizsga eredménye, a jegy sikere. Mindenkinek fel kell tennie magának kérdést: mit jelent számomra a vizsga? Mert ha mindent, akkor ez azt jelenti, hogy a vizsga és ennek az eredménye a te „Istened”. Azt jelenti, hogy felül kell vizsgálnod az értékrended. Persze nem azt mondom, hogy nem kell tanulni. Kell tanulni, kell vizsgázni, szorgalmasnak kell lenni.
Első lépésként tudnom kell, hogy mit akarok az élettől, mibe helyezem a reményemet, mi a boldogságom forrása. A kereszténység választ ad ezekre a kérdésekre. A boldogság Valaki. Nem csak a kedvező körülmények. A boldogság az eljövendő Úr - ez az, amit a keresztény hitünk tanít nekünk. Ebben az időszakban az egész Egyház és a teljes keresztény nép olyan, mint egy menyasszony: várja a vőlegényét, hogy megérkezzen. Tudja, hogy van, és hogy időben jön. Olyan ez a várakozás, mint a jegyesség a fiataloknál: már boldogok, mert tudják, hogy végleg együtt lesznek, de várakoznak az esküvő napjára. Vagy vegyünk egy másik példát: olyan, mint amikor az egyetemről egy pár egyik tagja Erasmusra megy, a másik itthon marad. Kommunikálhatnak egymással például üzeneteken keresztül, vagy telefonon, de nem elég csak üzeneteket küldeni: alig várják, hogy személyesen találkozzanak. Ugyanez történik Jézussal – már ismerjük Őt, már ismerjük a szavait, beszélünk is Hozzá az imáinkon keresztül, de nem látjuk. Várjuk, hogy visszajöjjön, hogy találkozzunk személyesen, hogy láthassuk Őt, együtt örüljünk.
Hogyan maradhat meg ez a gyermeki, keresztény remény, várakozás? A keresztények állandóan várakoznak, a miséken is azt mondjuk: „Várakozzatok, maradjatok éberek!” Ez azt jelenti, hogy nem felejthetjük el, hogy mi a fontos. A legfontosabb vizsga az lesz, amikor az Úr megítél minket, és azt mondja: „Jó, derék szolga, lépj be velem együtt az Örökkévalóságba.” Ez az igazi vizsga, ami a végén vár minket. Fontos, hogy készek legyünk erre a napra.
Az Egyház segít, hogy fókuszáljunk az ünnepre: az advent számtalan lehetőséget kínál a számunkra. Az adventben szerintem fel lehet ajánlani ennyi időt arra, hogy Jézusra koncentrálhassunk, de biztos sok fiatal úgy lesz vele, hogy a vizsgaidőszak közeledtével nem áldoz fel egy fél napot. Képzeld el, hogy egy barátod csak fél napot kér tőled, hogy találkozzatok, és te mindig azt mondod neki, hogy nincs időd rád, tanulnom kell. Képzeld el, hogy ez mennyire rosszul eshet neki. Az egyetemen tartottunk péntekenként roráte miséket is. Ezek hajnali misék, 7-kor kezdődnek, ami azt jelenti, hogy az embernek vállalnia kellett azt az áldozatot, hogy kicsit korábban kel fel. A vizsgaidőszakban rendszeresen látok hallgatókat az egyetem ajtaja előtt várakozni fél 7-kor, amikor még nyitva sincs az épület. Várakoznak, izgatottan lapozzák a könyveiket. Miért nem tudnak misére is ilyen korán jönni?
A vizsga sikeressége érdekében minden áldozatot vállalunk, hajnalig tanulunk, ha kell, korábban felkelünk - vállaljuk ezt az áldozatot Jézusért is!
