Zita: Hogyan élhetünk meg lelkileg a lehető legjobban egy új kezdetet, egy új lehetőséget?
Alessandro Caprioli atya: Minden új kezdet, minden új lehetőség kockázattal jár. Hogyan fog végződni, mi lesz a vége? Amikor egy kockázattal szembesülünk, az emberben két ellentétes és egymás mellett létező reakció merül fel: a remény és a félelem. Először is, a remény: minden alkalommal, amikor elkezdünk valamit, például amikor új helyre költözünk, amikor szerelmi kapcsolatot kezdünk és családot alapítunk, amikor beiratkozunk az egyetemre vagy új munkahelyet találunk, azért tesszük, mert egy fontos lépést akarunk megtenni, amely nagyobb örömet fog okozni, mint korábban. De ugyanakkor reális a félelem is: az új valami ismeretlen, és egy felnőtt ember ismeri a korlátait és a gyengeségeit, és azt, hogy az életben nem mindig sikerül minden. Az a lelki út, amit kérnek tőlünk, hogy egyre nagyobb teret adjunk a reménynek, és legyőzzük a félelmet. De hogyan lehetséges ez? Csak akkor, ha van "nagy reményünk", egy pozitív bizonyosságunk arról, hogy a végén vár ránk az Istennel való találkozás, az örök boldogság, amit senki sem vehet el tőlünk, és ez az, ami miatt azt mondhatjuk: érdemes volt megélni életem minden pillanatát, a boldog és a szomorú, a kellemes és a fájdalmas dolgokat.
Z.: Honnan meríthetünk erőt, hogyan maradjunk lelki értelemben fókuszáltak?
C. a.: Fontos, hogy előre tekintsünk életünk végső célja felé, ugyanakkor örömmel éljünk a jelenben, mert Isten, aki a végén vár ránk, nem egy távoli és talán kissé elvont cél, hanem itt és most van jelen, elkísér és támogat minket. Egy gyermek az első iskolai napon kíváncsi, és alig várja, hogy valami újat csináljon, és új barátokkal találkozzon, de fél is. Csak akkor győzi le félelmét, és indul el az új iskolába, amikor apja vagy anyja fogja a kezét és elkíséri: a lelki szférában ez a tapasztalat a hit, ez a talaj, amelyben a remény virága születik. Általában Isten emberi barátokkal és közösséggel kísér minket, ezért fontos, hogy az egyetemi kaland kezdetén megbízható és hűséges barátokat keressünk, és ne csak bulizó társakat!
Z.: Milyen kihívásokkal kell eközben szembenéznünk?
C. a.: Az egyetemi élet legnagyobb kihívása kétségtelenül a szabadság felnőtt és felelősségteljes használata. Az érett fiatalok beiratkoznak az egyetemre. Az érettség egy vizsga a középiskola végén, de egyben és mindenekelőtt az ember jellemzője is. Tizenkettedik osztályig a fiatal egy napi beosztásba, egy szűkös rendbe kerül: kívülről diktálnak neki egy órarendet, egy részvételi kötelezettséget, és tudja, hogy ezt nem hagyhatja ki a szülei igazolása nélkül. Az egyetemen is van ugyan órarend, és bizonyos kurzusokon kötelező a részvétel, de ennél sokkal több szabadsága marad az egyetemi hallgatónak. A vizsgák a szemeszter végén vannak, így választhatsz, hogy három hónapig bulizol, majd pánikba esve stresszeled magad, hogy a vizsga előtt a teljes tárgyat megtanuld, vagy pedig lépésről lépésre, rendszeres tanulással készülsz. Az osztálytársakat, akik nap mint nap hozzánk szegődnek, nem kényszerítik ránk, mi választhatjuk meg, hogy milyen társaságot és milyen barátokat tartunk meg. Ezért lehet az egyetemi élet igazán fontos időszak, mert megtanulunk felelősséget vállalni a döntéseinkért. A háttérben egy fontos kérdés áll, amely túlmutat a tanulandó tárgyon és a követendő kurzuson vagy szemináriumon. Ez a kérdés pedig az, hogy mit akarok az életemtől, mit keresek, mire vágyom igazán, más szóval: mibe helyezem a boldogság iránti reményemet? Az egyetemi évek nemcsak az intellektuális, hanem a lelki növekedés évei is lehetnek, de a szétszóródás és a zűrzavar évei is. Az egyes ember dönt. Konkrétan ez abban nyilvánul meg, hogy az ember hogyan használja fel az idejét, és milyen barátságokat választ.
Z.: Milyen üzenete lenne az újdonsült egyetemistáknak?
C. a.: Sokan az egyetemre csak úgy tekintenek, mint egy darab papír megszerzésére a munka világába való sikeres belépéshez. De az egyetem, ahogyan azt a középkori keresztény civilizációban fogalmazták meg, alapvetően az igazság keresésének és tanulmányozásának helye, közösségi kontextusban. Kívánom tehát a Pázmány gólyainak és minden Pázmányos hallgatónak, hogy a konkrét tantárgyak tanulmányozásának komolyan vételével megnyílhassanak egy olyan kultúra- és világlátás felé, amely nem csak pragmatikus, hanem az igazság és az élet egészének szeretetéről is szól. A Pázmányon ez a szemlélet a katolikus keresztény szemlélet, amely a Jézus Krisztusba vetett hitből és az iránta való szeretetből fakad a keresztény közösségben.
Ha maradtak még bennetek kérdések, vagy csak vágytok a lelki beszélgetésre, egyetemünk lelkésze, Alessandro Caprioli atya egész évben szeretettel várja az egyetem hallgatóit! Az egyetemi lelkészségi szobában (az aulában, balra) személyesen is találkozhattok vele, de szívesen válaszol e-mailjeitekre, sőt akár még telefonon is felkereshetitek. Szentmisén az egyetem kápolnájában csütörtökön 13:00-tól vehettek részt. Emellett számos egyéb, hitélettel kapcsolatos programok várnak rátok! Aki bármelyik programhoz szeretne csatlakozni, kövesse a lelkészségi szoba hirdető tábláját vagy egyetemünk honlapját: http://jak.ppke.hu/karunkrol/lelkeszseg és vegye fel a kapcsolatot az atyával, az alábbi elérhetőségein:
e-mail: geremia31@gmail.com
telefon: 06 20 828 01444
