A Btk. 108. § (1) szerint a fiatalkorú bűnelkövetőkkel szemben intézkedésként javítóintézeti nevelés is alkalmazható, mégpedig akkor, ha ez az eredményes nevelése érdekében szükséges. Akkor szabhatja ki a bíróság, ha a 12-18 éves fiatal szempontjából ez a módszer hatékony lehet a társadalmi visszailleszkedés elősegítésében, valamint az újabb bűncselekmények elkövetésének megelőzésében.
Hazánkban jelenleg 4 javítóintézet működik, egy lányok (Budapesten, Rákospalotán), három pedig fiúk részére (Aszódon, Debrecenben, és Nagykanizsán). Az első a Pest vármegyei Aszódon alakult 1884-ben, az akkori igazságügyminiszter, Pauler Tivadar anyagi hozzájárulásával. A cél az volt, hogy ugyan a növendékek, a börtönökhöz hasonlóan, körülkerítve éljenek, azonban az életmódjuknak minél jobban hasonlítani kellett a rendes, polgári élethez. Ennek elősegítésének érdekében „családokra” osztották őket, egy-egy nevelővel, oktatásban részesültek, valamint szakmát is tanultak, amiről a végén papírt is kaptak. Hasonló elvek szerint működött a 19. század végén megalakult többi intézet is, köztük az 1890 óta működő Leánynevelő. E kettőn kívül a székesfehérvári intézet azóta megszűnt, a kassai és a kolozsvári a határon kívülre került. A mai is működőek közül a nagykanizsai 2015-ben, a debreceni pedig 1971-ben alakultak meg.
A 20. század viharjaiban, mint általában egész Magyarország, ezek az intézmények is sok változáson mentek keresztül. A nevelés időtartama eredetileg nem volt meghatározva, addig tartották benn őket, amíg „megmentettnek” nem voltak tekintve, azonban 20 éves korukban mindenképp el lettek bocsátva. A mai szabályozás szerint minimum 1 évig, de maximum 4 évig tarthatóak az intézetben, 21 éves korukban bocsájtják el őket végleg. A cél azonban megmaradt: nem bűnhődni vannak az intézetben, hanem „elhanyagolt és megromlott erkölcseik megjavítása végett vannak a nevelésünkre bízva”, ahogy Magyari László, a debreceni intézet volt igazgatója fogalmaz.
Napjainkban a javítóintézeteket nagyjából egy bentlakásos iskolaként kell elképzelni. A nevelés végrehajtásáról elsősorban a büntetésvégrehajtási törvény (Bv. tv.) rendelkezik, hangsúlyozva az életkori szükségletek, a személyes fejlődés igényeinek kielégítését. Lehetőséget ad a szüleivel, nevelőivel való kapcsolattartásra, a sport és kulturális események látogatására, sőt szabadságra is, a törvény általi korlátok között. A működésben nagy szerepet kap a szervezeti és működési szabályzat (SZMSZ), amit az 1/2015. EMMI rendelet útmutatása alapján dolgoz ki az intézetek nevelőtestülete. A nevelőtestület tagjai az igazgató, felsőfokú végzettségű pedagógusok, valamint az intézményben vezető munkakörben dolgozó egyéb személyek, (a lehetséges betölthető pozíciókat a rendelet felsorolja, azonban ezek mindegyikének létesítése nem kötelező). Minden növendéknek kötelező biztosítani saját szekrényt, illetve ágyat, kapnak zsebpénzt, ruhákat, munkafelszerelést, amennyiben munkafoglalkozáson vesznek részt, valamint tanszereket is. Az elbocsátás után kötelező a pártfogó felügyelet, lehetőség van a megkezdett tanulmányok folytatására, és az utógondozásra is.
A javítóintézeti neveltek száma csökkenő tendenciát mutat, míg 2015-ben 313, addig 2021-ben 252 főt számlált a KSH adatai szerint. A Magyar Helsinki Bizottság 2013-as jelentése alapján a neveltek életviszonyai kielégítőek, azonban így is szó van bántalmazásról, és előfordulnak verekedések. A viszonyokon mindig lehet javítani, azonban egy ideális világban nem is lenne szükség ilyen intézményekre.
