A független Etiópiában történt a legtöbb fegyveres erőszak és tömeggyilkosság Afrikában. E cikk most az etióp történelem 1960-as évek utáni szegmensét vizsgálja, különös tekintettel az 1974 és 1991 közötti időszakra, amikor a helyi kommunista párt kormányzott, a „Derg”, melyet Mengistu Haile Mariam vezetett.
1991-es elűzetése után az Etióp állam számos eljárást indított ellene, népirtásért, illetve politikai erőszakért, amelyet a Vörös Terror etióp verziójának is nevezhetünk. Eklatáns példái ennek a felkelések leveréseinek sorozata, főleg Tigrayban, Eritreában. Továbbá délen és délkeleten is jellemzőek voltak a megtorlások, elsősorban az Ogaden és Oromo régiókban, melyek számos államfő hivatali idejét túlszárnyalták: Haile Selassie császár, Mengistu, és végül az utódját, Meles Zenawit is.
A korábban említett marxista-leninista Derg 1974-ben egy puccsal vette át a hatalmat az amharák (egy afroázsiai nyelvcsalád, Etiópia egyetlen elismert nyelve), illetve a hadsereg támogatásával, melyet hamarosan követtek a megtorlások. Az erőszak az 1977-78-as időszakban volt a leginkább kegyetlen, a rivális marxista pártokat volt hivatott kiirtani, pl. az EPRP-t (Ethiopian People’s Revolutionary Party). Az EPRP több merénylettel is próbálkozott Mengistu ellen. Ezen tettek voltak az első katalizátorai az üldöztetéseknek, kezdetben az EPRP, annak vezetői, majd a katonai szervek ellen. A gyilkosságok főleg Addis Ababa városában koncentrálódtak, a becslések az áldozatok számát 5 és 20 ezer fő közé teszik.
Fontos megemlíteni az 1974-ben megalakult TPLF-et is (Tigray People’s Liberation Front), mely a felkelők legnagyobb csoportja volt. Kezdetben kicsi volt a csapat, a perifériáról toboroztak tagokat és szereztek támogatást, míg Mengistu a városi területeket uralta. 1980-ra a TPLFmár igen széles körben irányította Tigray-t, 1982-re Wollo-t is elfoglalták. A 80-as évek elején azonban egy hatalmas aszály sújtotta az országot, melynek következményeként az állam korlátozta a lakosság mozgásszabadságát, illetve az élelemhez jutás lehetőségét is. A népirtás ezen módjaiból úgy tűnik, hogy az élelmet használták fegyverként, illetve annak hiányát, számos szárazföldi offenzívával és légi támadással, melyek kihasználták az éhínséget (piacok voltak a célpontok, amiket napi rendszerességgel bombáztak). A 80-as évek közepére az élelmiszerhiány olyan szinten elhatalmasodott, hogy nagyjából 500 ezer életet követelt.
Releváns területe volt még a népirtásnak az Ogaden régió, melyet főleg szomáliaiak laktak. Az etióp szomáliaiak küzdöttek Mengistu és Haile elnyomása ellen is, ők alkották az ONLF (Ogadeni National Liberation Front) mozgalmat. Ebben a régióban a legjelentősebb támadás, egy, a kínaiak által üzemeltetett olajtermelő létesítmény ellen történt, ettől kezdve uralkodóvá váltak a nyilvános kivégzések, a mezőgazdaság totális elpusztítása, deportálások kisebb falvakba, ahol a népességet könnyen lehetett megfigyelés alatt tartani. Biztonsággal lehet állítani, hogy az erőszak csoportokat választott ki a megtorlásra, hasonlóan Csádhoz, Egyenlítői Guineához. Mengistu és Meles elnöksége alatt kimagasló volt a hadsereg támogatása, a besorozások száma. A Mengistu rezsimnek azonban 1991-ben a Tigray-i és Eritreai Koalíció véget vetett.
(Balról Mengistu, Tafari Benti, és Atnafu Abate, a Derg tagjai)
Ezek után 1991-ben Mengistu Zimbabwébe menekült. ahol letelepedett és közeli kapcsolatot ápolt Robert Mugabe volt Zimbabwei elnökkel. Meles Zenawi, Etiópia későbbi elnöke halálra ítéltette Mengistut, anélkül hogy be tudták volna őt akármikor is idézni a bíróságra. A legfrissebb hírek szerint Mengistu 2018-ban egy fotót hozott nyilvánosságra Hailemariam Desalegn akkori miniszterelnökkel, de a heves kritikák miatt törölték a fényképet, illetve bizonyos források szerint Mengistu luxus körülmények között él Zimbabwében a mai napig.
