1945. november 20-án vette kezdetét a történelem egyik leghíresebb büntetőjogi eljárásává vált nürnbergi per. A szimbolikusan Nürnberg városában lefolytatott jogvita precedens értékű volt, hiszen a történelemben először vonták büntetőjogi felelősségre támadó háború indításáért egy vesztes ország vezetőit. A város jelképességét annak köszönhette, hogy szorosan kötődött a Német Nemzetiszocialista Munkáspárthoz: 1923-tól itt tartották a náci nagygyűléseket és itt születtek meg 1935-ben a hírhedt faji alapú törvények.
A nagyhatalmak – Nagy-Britannia, Franciaország, a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok – vezetői már 1943-ban megegyeztek abban, hogy Németország katonai veresége után felelősségre vonják a Harmadik Birodalom politikai, katonai és gazdasági vezetőit. A háború végét követően bár a magas rangú tiszteket és vezetőket sikerült a vádlottak padjára ültetni, a csúcsvezetőket nem tudták bíróság elé állítani, mert Adolf Hitler, a „Führer”; Joseph Goebbels, a propaganda miniszter; és Heinrich Himmler, az SS vezetője öngyilkosságot követtek el. A per négy főügyésze a huszonnégy náci elöljáró mellett további hét szervezetet vádolt meg háborús bűnök elkövetésével. A vádirat négy tételt tartalmazott: a béke elleni, az emberiesség elleni és a háborús bűntettek, valamint az előző három elkövetésére irányuló összeesküvés vádjai. A dokumentum továbbá azt is rögzítette, hogy hatálya az 1939. szeptember 1.-je után elkövetett bűncselekményekre vonatkozik.
A tárgyalás a II. világháború győztes hatalmak által életre hívott Nemzetközi Katonai Törvényszék előtt zajlott. A vádlottak nem sok megbánást tanúsítottak, vallomásaikban rendre azon az állásponton voltak, hogy ők nem tudták a háttérben zajló folyamatok valós okát, mindent csak parancsra teljesítettek. A bírák elítélték a faji felsőbbrendűség és a népirtás politikáját, és nem fogadták el a „parancsra tettem” védekezést sem. Emellett elvetették azt az kifogást is, amely a per „ex post facto” jellegére – vagyis, azon cselekmények visszamenőleg történő szankcionálása, melyek elkövetésük idején még nem büntetett törvény – hivatkozott.
Az ítéletek kihirdetésére 1946. október 1-jén került sor. A bírák a vádlottak közül tizenkettőt halálbüntetésre, hármat életfogytiglan szabadságvesztésre, négyet tíz és húsz év közötti börtönbüntetésre ítéltek, míg hármat felmentettek. A hét perbe fogott szervezet közül mentesítették a német kormányt, a náci párt rohamosztagát (SA), illetve a hadsereg főparancsnokságát, azonban bűnösnek nyilvánították a politikai rendőrséget (Gestapo), a titkosszolgálatot, továbbá a náci párt vezető testületét és katonai szervezetét (SS) is.
A Nemzeti Katonai Törvényszék munkáját több jogász és a kortárs közvélemény is súlyos kritikával illette. A döntő többség azt kifogásolta, hogy a per részrehajlóan bánt a szövetségesekkel, és elmulasztotta az ő bűneik megtorlását, valamint, hogy a per célja nem is csak az igazságszolgáltatás volt, hanem sokkal inkább a győztesek erőfölényeinek bizonyítása.
A nürnbergi per a hibák és visszaélések ellenére azonban jelentős lökést adott a nemzetközi büntetőjog fejlődésének, precedenst és normákat teremtve az emberiesség elleni bűncselekményeket elkövetők felelősségre vonására.
