„A gyermekek és társadalmuk jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy olyan módszerekbe fektessünk be, amelyekkel távol tarthatjuk a gyerekeket a frontvonaltól, beleértve az oktatást és a gazdasági támogatást.” – Yoka Brandt, az UNICEF ügyvezető igazgató-helyettese.
Gyermekkorunkat felidézve eszünkbe juthat egykori kedvenc mesénk, játékunk vagy egy-egy fontosabb, meghatározóbb esemény. Nem kizárt persze, hogy néhány rossz élmény ugrik be, melyek a mai napig egyfajta tüskeként élnek bennünk. Bár ezek az emlékek sokszor igazán traumatikusak lehettek számunkra, még mindig szerencsésebbnek mondhatjuk magunkat, mint sok százezer társunk.
Egyes becslések szerint napjainkban 300.000 gyermek harcol gyermekkatonaként a világ több, mint 20 országában. Ezek a fiúk és lányok – némelyikük 8 évesnél fiatalabb – kormányerőkben és fegyveres ellenzéki csoportokban szolgálnak. Harcolhatnak a frontvonalon, részt vehetnek öngyilkos küldetésekben, de működhetnek kémként, hírnökként vagy figyelőként. Sokakat erőszakkal rabolnak el vagy szerveznek be, míg mások kétségbeesésből csatlakoznak, mert azt hiszik, hogy a fegyveres csoportok kínálják a legjobb esélyt a túlélésre. A lányokat emellett szexuális cselekmények elvégzésére is kényszeríthetik.
A gyermekkatonák elrablását olyan tényezők teszik lehetővé, mint az országban dúló zavargások, a demokrácia és a törvényes rend hiánya, vagy a gazdasági elmaradottság. A toborzó erők vezetői nem nézik, hogy fiú, lány, vagy milyen magas a következő katona, a legfontosabb számukra, hogy az illető elbírjon egy lőfegyvert. Ennek ellenére nem egy olyan képet láthatunk, amelyen a kisgyermek el sem bírja a puskát, csak húzza maga után a földön. Aki ellenáll, azt egyszerűen megölik, az engedetlenséget pedig éheztetéssel, kínzással, alkohollal, vagy drogokkal gátolják meg.
Egy iskoláskorú gyermeket hamar meg lehet tanítani lőfegyver használatára, emellett könnyű irányíthatóságuk és feltétlen engedelmességük miatt egyszerűen átnevelhetők arra, hogy elhiggyék: ők is erős katonák, akik életen-halálon uralkodhatnak. A gyerekekből ezáltal olyan kis gyilkológépeket nevelnek, akik parancsra meg tudják húzni a ravaszt, bármiféle lelkiismeret-furdalás nélkül. Ennek azonban hatalmas ára van, hiszen a legtöbben pszichés betegségekben szenvednek és az életük örökre megváltozik az átélt borzalmak hatására.
Különféle nemzetközi szervezetek évtizedek óta küzdenek azért, hogy megakadályozzák a gyermekkatonák bevetését, és felelősségre vonják azokat, akik gyerekeket küldenek harcba. 2000. május 25-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta a gyermekek fegyveres konfliktusokban való részvételéről szóló fakultatív jegyzőkönyvet (OPAC), hogy megvédje a gyermekeket a toborzástól és az ellenségeskedésben való felhasználástól. A dokumentum 2002. február 12-én lépett hatályba. amelynek évfordulóját azóta is a gyermekkatonák bevetése elleni világnapként tartják számon. A jegyzőkönyvhöz 173 állam csatlakozott, míg 7 ország bár aláírta, de nem ratifikálta.
Az elért haladás ellenére azonban továbbra is gyerekeket toboroznak a konfliktusokban részt vevő felek olyan országokban, mint Afganisztán, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Dél-Szudán és a Közép-afrikai Köztársaság.
