Bőhm Csaba 2022. március 27-én második lett élete első felnőtt világkupáján, Kairóban. Sajnos a székesfehérvári Európa-bajnokságon nem sikerült érmet szereznie, azonban nem bánkódik, a következő célja a párizsi olimpián való részvétel. A legnagyobb eredményének a csapatban elért világbajnoki ezüstérmét tartja. Vele beszélgettem sportról, hitről, és ezek kapcsolatáról, illetve az öttusa jövőjéről.
Simek Fülöp: Idén márciusban nyerted az első felnőtt érmedet a kairói világkupán. Milyen érzés volt ezt, ennyi junior siker után a felnőtt mezőnyben is átélni?
Bőhm Csaba: A váltás az öttusában mindig nagyon nehéz, hiszen ez nem olyan, mint például az úszóknál, náluk nagyon összefolynak az életkorok a korosztályok között, ott egy 18 éves úszó már felnőttnek számít. Nálunk huszonkét éves kortól számítunk felnőttnek, szóval nehéz a korosztályváltás, és ezért is lepett meg nagyon, amikor ezüstérmes lettem az első világkupámon. Nem számítottam rá, egyáltalán nem is volt olyan elvárásom, hogy érmet szerzek, hiszen ez egy nagyon különleges dolog, hogy valaki az első világkupáján ezüstérmes legyen.
S. F.: 2019 szeptembere és 2021 márciusa között nem versenyeztél, ez a járványnak tudható be, vagy történt valami más is?
B. CS.: Ez egy elég hosszú időszak volt. Ugye a covid miatt nem versenyezhettünk, ráadásul nekem több sérülésem is volt, és még a szívemmel is problémák merültek fel, vagyis majdnem biztos voltam abban, hogy komoly baj van. El is vették a sportolási engedélyemet nagyjából fél évre, amíg a vizsgálatok tartottak. Dióhéjban annyi történt a szívemmel, hogy a karantén alatt, minden előzmény nélkül elég rosszul lettem; pitvarfibrillációtól kezdve a gyenge szívverésen keresztül a szédülésig minden komoly tünetet produkáltam, és tényleg igazán nagyon rosszul voltam. Akkor megfordult a fejemben, lehet, hogy abba kell hagynom a sportot, aminek addig éltem. Végül 2020 végén, olyan szeptember-október környékén kaptam vissza a sportolási engedélyemet, mert végül nagyon-nagyon hosszú vizsgálatok után, ami egy igazi kálvária volt, elmondták, hogy semmi hátráltató tényező nincsen, minden rendben és folytathatom a sportolást. A szívproblémáim ugyanolyan hirtelen, ahogy jöttek, el is tűntek. Azóta egészséges vagyok.
S. F.: Ez sportolóként nagyon nehéz lehetett számodra. Mi segített ebben az időszakban?
B. Cs.: Nagyon-nagyon megviselt. Ami segített az igazából a Jóisten. Én hívő vagyok, és nagyon nagy szerepet játszik az életemben. Én csak Istennek tudom be ezt a segítséget, hiszen nagyon-nagyon sok dolgot megéltem így a kihagyások, sérülések és a szívemmel kapcsolatos dolgok alatt, és egy hatalmas istenélmény volt nekem az, amikor ilyen biztos tünetek után, amikor már biztos voltam benne, hogy nekem abba kell hagynom az öttusát, az életemet. Ekkor a Jóistenhez fordultam, és odaadtam az ő kezébe az életemet. Azt mondtam - és ezt így is gondoltam a valómmal -, hogy tegyen azt, amit akar, amit jónak lát. Ha azt akarja, hogy ne sportoljak tovább, akkor igazából elfogadom azt is. Amint ezt így kimondtam, rábíztam az életemet a Jóistenre, és ez hozott nekem változást. Néhány nap múlva visszakaptam a sportolási engedélyemet és minden tünetem elmúlt, úgy éreztem magam, mint a betegségem előtt. Máig nem tudjuk, az orvosaim, én, senki sem tudja, hogy mitől volt ez, hogy mi is volt pontosan ez, én csak azt tudom, hogy elmúlt. Teljesen más ember lettem, mint azelőtt voltam.
S. F.: Volt máskor is hasonló élményed? Esetleg verseny közben?
B. Cs.: Igen. A kairói, első világkupámon be lettem dobva a mélyvízbe a felnőttek közé, úgy, hogy nekem sose volt még ilyen versenyem. Egyből döntőbe jutottam annak ellenére, hogy nagyon gyenge vívás pontszámot vittem magammal, hiszen 14 győzelem ellenében 21 vereség volt a mérlegem, egyedüliként jutottam ilyen rossz vívással döntőbe. Úgy voltam vele, hogy élvezni szeretném, és a Jóistenre hagyom, hogy mi történik. Lovaglás közben kezdődött, hogy kaptam egy egyiptomi lovat, akin ülve a verseny közben azt hallottam, hogy folyamatosan odaveri a lábát a rúdhoz, és minden rúd leverése az 7 másodperc plusz idő, szóval, ha leverek 2-t, az akkora hátrány, amit nagyon nehéz ledolgozni. Azt hallottam, hogy 5-ször vagy 6-szor is beverte a lábát, és mivel ilyenkor nem szabad hátranézni, csak a célba érésem után a hangosbemondóból tudtam meg, hogy annak ellenére, hogy biztos voltam benne, hogy néhányat levertem, hibátlan volt a lovaglásom. Akkor éreztem meg a döntőben a nap folyamán legelőször azt, hogy én segítve vagyok és ez egy nagyon furcsa, és csodálatos érzés volt. A kombinált számra, az utolsó tusára, ami futásból, és lövészetből áll, harmincegy másodperces hátránnyal érkeztem az elsőhöz képest. A lövészeten látszódott meg nagyon, hogy teljesen más lelkiállapotban versenyzek, hiszen én selejtezőben és az elődöntőben is nagyon rosszul lőttem, azonban a döntőben szárnyaltam, és a futás is jól ment. Az utolsó kör előtt még negyedik voltam, az utolsó lövészet után már második, és ezt sikerült is megtartani. Egész nap, de a lovaglásnál és a lövészetnél nagyon erősen azt éreztem, hogy ez nem tőlem van, és hogy ez valami külső dolog lehet.
S. F.: A tokiói olimpián Annika Schleu, éremesélyes német versenyző lova nem akart elindulni, ezért lecsúszott a dobogóról. A UIPM, a Nemzetközi Öttusa Szövetség erre hivatkozva a párizsi olimpia után kivenné azt a számot a programból. Hogy jutott el idáig egy ilyen tradíciókkal rendelkező sportág?
B. Cs.: Ez egy rendkívül összetett téma, az csak olaj volt a tűzre, ami Annikával történt Tokióban. Alapvetően az öttusát az elmúlt 30 évben nem megfelelő vezetés irányítja, ami abban mutatkozik meg, hogy nem törekednek arra, hogy nézhető legyen, és nem törekednek arra, hogy ezt mindenki elérhesse, mint például a triatlont, ami minden héten megy a tévében. Egyáltalán nincs marketingje, pedig ez az egyik legrégebbi sportág még akkor is, ha nem ugyanazt azt a sportágat csináljuk már, amit az antik görögök. Van egy nagyon gyenge vezetése az UIPM-nek és az olimpiai bizottság az alacsony nézettség miatt nyomást gyakorol rájuk. A kutya nem kíváncsi az öttusára, mert egyszerűen nem értik, azt sem tudják, hogy mi az. Ez annak a következménye, hogy a vezetés nem tett azért, hogy az emberek megszeressék, nézzék ezt. A NOB felhívására, azzal az indokkal, hogy ezáltal az elmaradottabb országokban is lehetőség lesz az öttusát népszerűsíteni, az UIPM kiveszi a lovaglást. Namármost, elnézést a szóhasználatért, ennél nagyobb hülyeséget még nem hallottam, aki nem tud lovagolni, miért tudna vívni, miért tudna úszni? A sportolók, akiket senki sem kérdezett a jövőjüket illető ilyen jelentőségteljes dologról, világszerte felháborodtak a döntéstervezeten, azonban sajnos a szabályváltoztatás nagy valószínűséggel bekövetkezik.
S. F.: Köszönöm, és sok sikert kívánok az olimpiai kvalifikációhoz!
