Repüljünk vissza kicsit az időben: hatéves vagy, ülsz a cirkusz nézőterén, és várod az előadás kezdetét. Egyszer csak egy bohóc – rettegett, ijesztő lény – ugrik eléd, bozontos vörös hajával, piros gombóc orrával és festett fehér arcával. Rád néz, Te pedig sírva bújsz a kezeid mögé, megrettenve a borzalmas látványtól. Üdv a "hátborzongató völgyben," ahol minden mesterséges figura, ami majdnem emberi, kicsit bizarr és taszító.
Mi is az a hátborzongató völgy?
Masahiro Mori japán robotikaprofesszor írta le a jelenséget az 1970-es években. Megfigyelése szerint minél inkább hasonlít egy mesterséges figura (legyen az robot, baba vagy épp rajzfilm karakter) az emberre, annál rokonszenvesebbnek és szerethetőbbnek találjuk – egészen addig, amíg el nem ér egy olyan pontot, amikor már majdnem teljesen emberszerű, de mégsem az. Ilyenkor a szemlélt karakter furcsává és nyugtalanítóvá válik: ekkor bukunk alá a „völgybe”. Ahogy azonban megjelenése túllendül ezen a furcsaságot kiváltó ponton, és teljesen emberivé válik, a kezdeti nyugtalanság helyét ismét rokonszenv és elfogadás veszi át.
Miért viszolygunk a majdnem emberitől?
Úgy tűnik, a hátborzongató völgy jelenségének egyik lehetséges magyarázata az evolúció során kialakult undorreakcióban rejlik, amely eredetileg a kórokozók elkerülését szolgálta. Ha egy humanoid figura hibásnak tűnik – például természetellenesek a mozdulatai vagy furcsák az arcvonásai –, az agyunk figyelmeztet minket: „Vigyázz, ez veszélyes lehet!” A figura vizuális tökéletlenségei gyakran ugyanazokat az érzéseket váltják ki, mint egy beteg vagy elhunyt ember látványa – ezek pedig a halálra emlékeztetnek minket, amelytől ösztönösen félünk.
Más kutatók szerint inkább az elvárások és a valóság közti disszonancia okozza az érzést. Amikor valami túlságosan emlékeztet az emberre, minden apró hiba azonnal szemet szúr, és kizökkent minket.
Mindenki viszolyog?
A hátborzongató völgy jelensége nem mindenkiben vált ki egyforma reakciót: egyesek különösen érzékenyen reagálnak az emberihez hasonló mesterséges figurákra, amíg másokat kevésbé zavar ez a hatás.
Ugyanakkor nem mindenki fogadja el a hátborzongató völgy elméletének létezését. Egy 2005-ös kutatás például arra jutott, hogy az emberek nyugtalanságát inkább a rossz dizájn és esztétikai hibák okozzák, amelyek bármilyen realisztikussági szinten előfordulhatnak. Ez alapján a jelenség megfelelő tervezéssel és kifinomult kialakítással kiküszöbölhető, így a völgy létezése megkérdőjelezhető.
Hol találkozhatunk a hátborzongató völggyel a mindennapokban?
A hátborzongató völgy felhasználása azokban az esetekben hasznos lehet, amikor az adott figura kifejezett célja, hogy ijesztő legyen és borzongást keltsen. A legikonikusabb példák erre Darth Vader, vagy az Az című film bohóca. Habár a bohóc szinte teljesen emberszerű, kifordult szeme, természetellenes mosolya és szokatlan öltözéke félelmetes aurát kölcsönöz neki.
Előfordulnak azonban pozitív példák is: az Avatarban szereplő na’vi nép tagjai hatalmas termetűek, a bőrük kék, szemeik szintén irreálisan nagyok, számos állatfajhoz hasonlóan farkuk van, de mégis rokonszenvesnek találjuk őket. Pont annyira emberszerűek, hogy azonosulni tudjunk velük, mégis észleljük, hogy a hasonlóság ellenére nem emberek. Ugyanez a helyzet a Star Wars C-3PO-jával: bár humanoid testfelépítése van, fémes külseje és robotikus arca egyértelművé teszi, hogy nem ember, így elkerüli a hátborzongató hatást.
Érdekesség, hogy a Shrek című film korai tesztvetítései váratlan szorongást váltottak ki a gyerekekből, Fiona hercegnő karaktere miatt. Túlságosan élethű volt, így a gyerekek idegessé váltak, megijedtek a látványától és sokan sírtak is, amikor megjelent a vásznon. A reakciók és a visszajelzések alapján a filmkészítők a mozibemutató előtt átdolgozták Fiona megjelenését, hogy az rajzfilmszerűbb legyen, elkerülve így az effektus nem kívánt hatásait.
Kiút a völgyből
Mori szerint a legjobb stratégia az, ha nem próbáljuk tökéletesen emberivé tenni a mesterséges karaktereket. A rajzfilmszerű, elnagyolt vonások segítenek elkerülni a furcsaság érzését, hiszen az agyunk könnyebben azonosítja őket kedves, szerethető figuraként. Nem véletlen, hogy a Disney-rajzfilmek karakterei mindig eltúlzott, nagy szemekkel és bájos, kifejező arcvonásokkal rendelkeznek.
Ez a jövőre nézve is irányadó lehet: mivel az emberek egyre inkább a robottechnológiára támaszkodnak, fontos, hogy olyan eszközöket tervezzenek, amelyek nem keltenek nyugtalanságot vagy bizalmatlanságot.
Zárszó
A hátborzongató völgy tehát egyszerre kihívás és lehetőség. A jól megtervezett robotok és mesterséges karakterek sikerrel építhetnek bizalmat és empátiát, amíg a rosszul kivitelezettek könnyen okozhatnak zavart a felhasználóknál. Te mit gondolsz: taszítóak vagy lenyűgözőek a „majdnem emberek”?
