Talán már maga a feltevés is meglepő lehet, hiszen az űrben végtelen helye van lebegni a szemétnek, szóval hogyan jelenthetne problémát? Elsősorban az űrszemét alatt nem a két űrállomáson megtermelt hulladékra kell gondolni. Azokat ugyanis kilövik a Föld légkörébe, így aztán elég.
A problémát a műholdak okozzák. Ugyanis ahhoz, hogy az általunk jól ismert világban élhessünk több, mint 10.000 darabra van szükség. Ezek között vannak kisebbek, nagyobbak, több tonna súlyúak, de néhány kilósak is. Persze ezek közül csak azok számítanak szemétnek, amelyek nem működnek, vagy befejezték a küldetésüket. Ez viszont a műholdaknak körülbelül az egynegyedét jelenti. Ezek helyett pedig újat lőnek fel, aztán ha azok is tönkremennek, helyettük is. Természetesen nem csak az elromlott műholdakat pótolják, hanem újakat is küldenek fel. Például a SpaceX jelenleg a Starlink projektjén dolgozik, melynek célja, hogy globálisan a világ minden pontjára sugározzon gyors és olcsó internetet. Öt év alatt több, mint ötezer darab műholdat állítottak Föld körüli pályára.
Ahhoz, hogy valami ezen a pályán keringjen, körülbelül 27.000 km/h-s sebességgel kell száguldania. Ez egy pisztolygolyónál tízszer gyorsabb. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy akár egy kis csavar is képes lehet elpusztítani egy űrállomást. Éppen ezért kialakítottak egy megfigyelőrendszert, amivel jelenleg több, mint 20.000, teniszlabdánál nagyobb szemét mozgását figyelik. Ezt használják űrrakéták kilövésekor, valamint az is előfordult már, hogy a műholdakkal végeztek elkerülő manővereket, hogy elkerüljék az ütközést.
Az űrszemetek összeütközése az, ami aggasztja a tudósokat. 2009-ben már történt egy ilyen eset, amikor is kettő műhold ütközött össze 42.000 km/h-s sebességgel. Ezek sok-sok darabra hullottak szét, hozzáadva az űrszemét mennyiségéhez. Az igazán félelmetes az az, hogy ha egyszer éppen úgy ütközik össze két szemét, az egy végzetes láncreakciót idézhetne elő, veszélybe kerülne az összes működő műhold és az Űrállomások is. Ezt nevezzük Kessler-szindrómának.
Szerencsére dolgoznak a megoldáson. Az egyik például, hogy ne is hagyjuk, hogy a műholdak űrszemétté váljanak. A műholdak különböző magasságokban keringenek a Föld körül, körülbelül 90%-uk az Alacsony Föld körüli pályán, ez van legközelebb a bolygónkhoz. Így egyszerűen annyit kell tenni, hogy ezek a műholdak még az utolsó üzemanyag-tartalékukkal elindítsák magukat a Föld légköre felé, ahova belépve elégnek. Ezt már gyakorlatban is alkalmazzák, ugyanis a SpaceX összes műholdja megsemmisíti magát az élete végén.
A második megoldás ennek épp az ellenkezője. A tőlünk legtávolabb lévő pálya a Geostacionárius pálya. Az itt keringő műholdak arra használják utolsó üzemanyag-tartalékukat, hogy kiszakadjanak a bolygó tömegvonzásából, ezzel megkezdve útjukat az ismeretlenbe.
Ezeken kívül még az űrszemét összeszedése is felmerült megoldásként. Ezen több cég is dolgozik, többek között például olyan robotokat küldenének fel, amelyek hálót kilőve kapnák el a szemetet. Mindez azonban rendkívül bonyolult és költséges, továbbá ezek az eszközök is szemétté válhatnak. Emellett pedig a legtöbb hulladék olyan kicsi, hogy nem lehet hálókkal elkapni őket. Itt jön számításba egy másik megoldás, ami nem más, mint ezeknek a lézerrel való megsemmisítése.
Lényegében vagy a Földön építjük meg a lézereket és lőjük le innen a hulladékot, vagy az űrbe telepítjük és onnan oldjuk meg a problémát. Ezzel a projekttel is leginkább a végeláthatatlanság a probléma, hiszen becslések szerint több, mint százmillió ilyen kis szemétről van szó.
Összefoglalva egyszerűbb az, ha megelőzzük, hogy hulladék kerüljön az űrbe, mert ami már fent van, azt nagyon nehéz onnan leszedni. Egy effektív megoldás még várat magára, de tudósaink aktívan dolgoznak az ügyön.
