A vállalkozások sikerében kulcsfontosságú szerepe van a reklámnak. Segítségével ismerhetnek meg az emberek egy-egy terméket, szolgáltatást, így tudhatják meg, hogy hol találhatnak megoldást az adott problémáikra.
A reklámok esetében azonban jellemzően nem a termékről való tájékoztatás, hanem annak népszerűsítése a cél. Teljes iparágak dolgoznak azon, hogyan lehet egy adott árut minél népszerűbbé tenni. A célközönség, a termék jellemzői és még sok egyéb körülmény elemzése alapján döntik el, hogy éppen egy fülbemászó dallal, vagy egy idegesítő szlogennel lehet nagyobb sikert aratni.
Amíg üdítőitalok és mosószerek reklámozásánál az önfényezésnek szinte nincs határa, addig a jogi szolgáltatások népszerűsítése sokkal szigorúbban van szabályozva. Egy üdítőitalmárka szemrebbenés nélkül állíthatja a reklámjaiban, hogy az ő terméke minden versenytársánál különlegesebb vagy finomabb, egy ügyvédi iroda azonban ezt nem engedheti meg magának. Ilyen távoli határokat már nem csak szabályozás, hanem több ezer éves tradíciók és a hivatás méltósága sem engedi átlépni. Természetesen a hagyományok tiszteletben tartásának teljes mellőzésére is vannak példák, ilyen például az angolszász országokban kialakult „ambulance-chasing” jelenség, ami azt a gyakori helyzetet jelentette, amikor ügyvédek balesetek helyszínére siettek és hevesen osztogatták a névjegykártyájukat minden balesetben résztvevőnek – reménykedve, hogy a szeretteik után az ő irodájukat fogják elsőként felhívni.
Milyen keretek között lehet reklámozni egy ügyvédi irodát?
Magyarországon az Ügyvédi Kamara küldöttgyűlése szabályozza az ügyvédi tevékenység reklámozására vonatkozó követelményeket. E szerint a reklámoknál kiemelten figyelni kell az ügyvédi hivatás méltóságára és az ügyvédi tevékenység igazságszolgáltatásban és a társadalomban betöltött szerepére. Az ügyvédi tevékenységre vonatkozó reklám nem lehet agresszív és nem járhat az ügyfél zaklatásával. Emellett nem utalhat a reklám az ügyvéd eredményességi mutatójára, az ügyfelei számára, nem keltheti azt a látszatot, hogy a többi ügyvédnél kedvezőbb eredményt tud elérni, vagy gyorsabban intézi az ügyeket. A képviselt ügyekről csak tárgyilagosan adhat tájékoztatást, a saját személyének előtérbe állításától mentesítve.
Ezek a szabályok mindenképpen ellentmondanak a filmekből ismert sztárügyvéd jelenségnek, aki a tárgyalóteremből kifelé sétálva kamerák tucatjai előtt ad érzelmes tájékoztatást az ügyről, megemlítve saját szerepét annak sikeres kimenetelében. A figyelemfelkeltés helyett a tárgyilagosságra helyezi a hangsúlyt. A szabályozás mindenképpen professzionalitást, a kollégák közötti hírnévszerzés egyenlőségét biztosítja, a kreativitásnak és marketingérzéknek adott szabad tér leszűkítésével.
A szabályozásnak vegyes fogadtatása van. Akik túl szigorúnak tartják, azt állítják, hogy igazságtalan előnyt biztosít a már befutott, nagy ügyfélkörrel rendelkező ügyvédi irodáknak, hiszen nekik elegendő a szájhagyomány útján terjedő reklám. Szerintük az új, pályakezdő kisebb irodáknak nincs lehetőségük kitűnni a tömegből, nehéz új ügyfelekre szert tenni a semmiből. Ezzel szemben a szabályozás támogatói úgy vélik, hogy ezek a rendelkezések az ügyvédi hivatás erkölcsi minimumát biztosítják, amelyeket be kellene tartani a szabályozás hiányában is.
A két végpont – az agresszív reklámozás, valamint annak teljes hiánya – közötti egyensúly megtalálása a legfontosabb. Véleményem szerint ameddig a szabályozás képes a gyorsan változó idők szükségleteihez igazodni, az elengedhetetlen a hivatás kiemelt szerepének megőrzése érdekében.
