Pu Ji 1906-ban született, nagybátyja után pedig már 2 éves és 10 hónapos korában megörökölte a trónt (helyette apja régensként kormányzott). A régens reformokat akadályozó szemléletmódja országszerte felkelésekhez vezetett, majd 1912-ben kikiáltották a Kínai Köztársaságot. Ezt követően Pu Ji-t lemondatták, véget ért Kínában a császárság, ez azonban korántsem jelentette az ekkor még csupán 6 éves fiú pályafutásának végét.
Pu Ji továbbra is a pekingi császári palotában lakott, a megszokott luxusban tengette mindennapjait. A források önfejű és bosszantó gyermekként hivatkoznak rá, aki gyakran lelte örömét szolgálói kínzásában. Ő maga így írt erről: „Az eunuchok korbácsolása a mindennapi rutinom része volt. Kegyetlenségem és a hatalom gyakorlása iránti szeretetem már túlságosan szilárd volt ahhoz, hogy a meggyőzés bármiféle hatással legyen rám”. Pu Ji a külvilágtól teljesen elszigetelten, szigorúan feleségei és alattvalói társaságában töltötte hétköznapjait 18 éves koráig.
1924-ben két feleségével együtt távoznia kellett a palotából, és a japán Tiencsinben talált otthonra. Közemberként élt hét éven át, ekkor ugyanis a japánok kinevezték Mandzsukuo bábállam elnökévé, majd 1934 és 1945 között Kang-de néven az állam császárává vált. Máig tisztázatlan, hogy ezt a megalázó feladatot önként vagy kényszer hatására vállalta. A szerep valódi jellegére hamar fény derült, hiszen az őrzésével megbízott japán előkelők folyamatosan megalázták, elzárták és megfigyelték.
A második világháború végén szovjet fogságba esett, ahonnan bár 1950-ben Kínába szállították, a rabságból végül csak 1959-ben szabadult. Az utolsó mandzsu császár a Kínai Népköztársaság egyszerű polgárává vált. Élete végéig elvonultan élt, egy botanikus kert javító műhelyében dolgozott, majd 1967-ben veserákban halt meg.
A feljegyzések szerint összesen 5 alkalommal házasodott, ám utolsó házassága (1962) kivételével egyikben se lelt boldogságra. A házasságról Pu Ji memoárjában így írt: „Más házasságokban a férj és a feleség egyenrangú; de számomra a feleség egyszerre volt gazdájának rabszolgája és eszköze.” A különböző börtönökben töltött hosszú idő azonban sok szempontból volt rá hatással, változtatta meg gondolkodását és lelkivilágát. Utolsó feleségét, Li Shuxian-t kivételesen szerette. Az éles váltást Shuxian-nal egy 1995-ben készített interjú jól bemutatja: „Pu Ji-t becsületes embernek találtam, olyan embernek, akinek égetően szüksége volt a szerelmemre, és kész volt annyi szeretetet adni, amennyit csak tudott.”
Egy másik interjúban Li a felnőtt Pu Ji-ra így emlékezett: „mindig elfelejtette becsukni maga mögött az ajtókat, elfelejtette lehúzni a WC-t, elfelejtette elzárni a csapot kézmosás után.” Habár gyerekkorában sokak számára elképzelhetetlen luxust tapasztalt, nagyon igyekezett szerény és alázatos lenni: „mindig ő volt az utolsó ember, aki felszállt a buszra, egy alkalommal például le is késte az utazást, mert összetévesztette a buszvezetőt egy utassal. Az éttermekben azt mondta a pincérlányoknak: „Ne szolgálj ki engem, nekem kéne téged szolgálnom.” Ebben az időszakban Pu Ji a kedvességéről volt ismert. Egyszer, miután véletlenül elütött egy idős hölgyet a kerékpárjával, minden nap meglátogatta a kórházban és virágot vitt neki, hogy jóvá tegye tettét, míg a hölgyet ki nem engedték a kórházból.”
Milyen ember lehetett valójában Kína utolsó császára? Azonosíthatjuk-e a csupán gyerekkoráról szóló feljegyzésekből ismert gőgös, elkényeztetett, szadista uralkodóval? Vagy életét szemlélve inkább a kedves, csendes és elvonultan élő, lelkiismeretfurdalással és bűntudattal küzdő ember képét kéne magunk előtt látnunk a neve hallatán? Ha az utóbbit fogadjuk el, vajon megváltozott személyisége mennyiben köszönhető a szovjet és kínai fogságban eltöltött hosszú időnek, az ott zajló kihallgatásoknak? Sajnos ezekre a kérdésekre már soha nem kaphatunk választ.
Kína utolsó császára minden bizonnyal rendkívül összetett személyiségű ember volt, akit múltjának árnyéka kísértett. Ez a múlt azonban olyan szörny, amelyet nem maga teremtett. Mikor tetteit szemléljük, nem szabad elfelejtenünk, csupán áldozata volt a „nagyok” játékának. Az életének szörnyű eseményeit követő világi mindennapok egy másik, jobb emberré formálták őt. Ahogyan oly gyakran mondta: „A tegnapi Pu Ji a mai Pu Ji ellensége.”
