Köszöntöm a kedves olvasókat! Egy interjú keretében alkalmam nyílt beszélgetni Udvaros Dorottya színművésznővel. Nemrégiben a Nemzet Színésze díjjal kitüntetett, Kossuth és Jászai Mari-díjas, valamint még számos elismerésben részesített művésznőt kérdeztem színházról, filmezésről, szerepekről.
Először is szeretnék gratulálni a Nemzet Színésze címhez! Milyen érzés Önnek egy ilyen illusztris társasághoz tartozni, mit jelent Önnek ez az elismerés?
Megmondom őszintén igen nehéz felfogni, nehéz szavakba önteni mennyire boldog vagyok.
Valójában minden ilyen cím, esemény egy elképesztő boldogság, de a lényegen semmit nem változtat. Amikor egy új szerepet kapok valamilyen szinten a „nulláról” kezdem.
A művésznő már számos elismerésben részesült, melyik a legkedvesebb a szívének?
Őszintén szólva, mint állami kitüntetés a Kossuth díj a legrangosabb kitüntetés, de emlékszem mikor az első színikritikusi díjat kaptam, ami egy abszolút szakmai díj volt, ráadásul a kritikusoktól még fiatal pályakezdő koromban, ez valami fantasztikus érzés volt. A Nemzet Színésze cím is egy szakmai elismerés, hiszen a legrangosabb pályatársaim mondták, hogy én is közéjük tartozom. Nehéz lenne választani…
Hogyan került kapcsolatba a színészettel? Már gyerekkorától fogva érezte, hogy hatalmas tehetsége van hozzá? Mindig is színész szeretett volna lenni?
Az én estemben az az érdekes, hogy a szüleim színházban dolgoztak. Az édesapám színházi rendező volt, édesanyám pedig színésznő. Tehát tulajdonképpen magától adódott volna, hogy én is ezt a pályát választom. Viszont én egyáltalán nem gondoltam, hogy ezen a pályán szeretnék elhelyezkedni.
Egy korábbi, Ön által adott interjúban olvastam, hogy eleinte orvos szeretett volna lenni.
Igen, én már 3 évesen gondolkoztam, hogyha valaki valahol megsérül, akkor az a seb hogyan, mitől gyógyul be. Emlékszem, gyerekként is, ha például egy osztálytársam megsérült, én nem elszaladtam és megijedtem. Már nagyobb kamasz voltam, amikor valaki elég komoly karsérülést szenvedett és egy olyan szorítókötést raktam rá, hogy a kórházban is csodálkoztak,milyen „szakszerű” volt az ellátás. Engem ezek a dolgok sosem töltöttek el félelemmel, hanem rettenetesen érdekeltek. Viszont a hamar kiderült a gimnáziumban, hogy nem a matek és a fizika az erősségem, és az orvosi egyetemre egyértelmű, hogy ezek szükségesek. Későbbiekben, talán a sors keze által -persze ezek olyan jelek amiket az ember akkor még nem észlel- valahogy összetalálkoztam egy olyan magyartanárnővel, aki úgy érezte, hogy akkor tudja hozzánk közel hozni Shakespeare-t, illetve Moliére-t, ha csinálunk egy ilyen kis színjátszós csoportot. Elkezdtünk jeleneteket játszani, és ekkor összeértek a fejemben a dolgok. Most értettem meg, hogy amikor a szüleimet néztem, ahogy próbálnak, miért olyan izgatottak. Amikor én magam is elkezdtem egy jelenetet próbálni a gimiben, megéreztem ennek a fantasztikus erejét, a színházcsinálás mágiáját.
Rengeteg jó színész van. Mitől válik valaki igazán hatalmassá? Milyen készségek kellenek hozzá?
Ezen nagyon sokat gondolkodom, az a helyzet, hogy ez egy munkás pálya. Hiába van valakinek jó adottsága, itt folyamatosan melózni kell: Fejleszteni kell magunkat, a hangunkat, a testünket, a lelkünket.
A művésznő már számos filmben, és sorozatban is vállalt szerepet, természetesen a színház mellett. Melyik szerepkört kedveli a leginkább?
Ez nagyon érdekes, mert én elég korán elkezdtem forgatni, ezért rettenetesen szerencsésnek érzem magam. Egy színházi próbafolyamat az folyamatos építése egy szerepnek, a filmezésnél pedig pillanatokat veszünk fel, általában nem is kronológia szerint. Nekem ott az adott pár percre kell koncentrálnom. A színházban viszont egy folyamatot élhetek át. Ez a két dolog csodálatosan kiegészíti egymást.
Van esetleg olyan hollywoodi-i színész, akinek kifejezetten szereti a játékát, vagy akit hatalmasra tart?
Hatalmas rajongója voltam Robert De Niro-nak, ő egy ilyen etalon volt. Amikor egy nagy filmszerepre készült akár fél-egy évig is edzett egy szerep kedvéért és beleélte magát abba a szituációba ahogyan az általa megformált karakter élt. Szinte minden szerepében teljesen más, ezért őt nagyon-nagyon csodáltam, és sok évig ő volt az egyik kedvencem.
A sok filmszerepe közül van-e olyan, ami a leginkább meghatározó volt, amit a kedvencének tart a mai napig?
Igen, a Te rongyos élet. Azért ilyen meghatározó, mert annyira berobbant akkoriban a film, amire azóta sem nagyon volt példa. Mindenki megnézte. Amerre csak jártam, mindenki azt mondta, hogy láttuk és nagyszerű. Ma már ilyen, hogy egy mozifilmet az ország nagy része lát záros határidőn belül, nos erre mostanában már nincs példa. Az emberek a mai napig megállítanak miatta, ha éppen játszották valamelyik csatornán. A szerep is fantasztikus volt. Kicsit úgy, mint Robert De Niro, csak abban a szerepben voltam. Ez a szerep töltötte ki az életemet forgatás a két hónapjában. Kétségtelenül meghatározó szerep és film az életemben.
Tudna esetleg ajánlani az olvasóknak egy olyan darabot a Nemzeti Színházban, amit mindenképpen érdemes lenne megtekinteni?
Három ilyen darabot is tudnék ajánlani, amiben játszom: Örkény István: Macskajáték, Szabó Magda: Ajtó, Hubay Miklós: Ők tudják mi a szerelem. Mindhárom másért fantasztikus…
Zárókérdésként Ön szerint mivel lehetne megszerettetni a fiatalokkal a színház világát?
Szerintem a pedagógusoknak nagyon sok lehetőségük volna illetve van abban, hogy a gyerekeket időnként elvigyék színházba. Mert a filmekben a vásznon látunk nagyon érdekes dolgokat, de azt a testközeliséget, amit egy színházi előadás ad, azt nem lehet semmi mással pótolni, azt nem váltja ki semmi más.
