A Seuso-kincsek a római kori művészet egyik legjelentősebb és legrejtélyesebb leletegyüttese, amely nemcsak a művészettörténészeket, hanem a régészeket és a bűnüldöző hatóságokat is hosszú évtizedek óta foglalkoztatja.
A kincseket az 1970-es években találták meg a Balatonhoz közeli Kőszárhegy környékén. A kollekció tizennégy ismert darabjának összsúlya 65,5 kilogramm, anyaga pedig szokatlanul nagy tisztaságú ezüst, ami a világ egyik legkomolyabb ilyen jellegű leletegyüttesévé teszi. Az egyik 70 centiméter átmérőjű, közepét díszítő dombormű körszegélyére a következőt vésték: „Sevso” (Seuso), innen kapta a nevét. Seuso feltételezések szerint egy gazdag, germán származású katonatiszt, vagy a Római Birodalom tartományi főtisztviselője volt, aki az értékes kincseket jegyajándékba kaphatta. A tudósok megállapították, hogy az ezüstedények Kr.u. IV. század végéről származnak. A tálon még a „Pelso” felirat is megtalálható, ami a Balaton latin elnevezése volt. Valószínű, hogy az edényeket egy barbár betörés miatt ásták el, ami a római kori Pannónia végét jelentette.
Az edények illegális ásatáson kerültek elő, homály fedi, hogy ki és pontosan hol találta meg. Ráadásul a kincsek felfedezésük után azonnal el is tűntek. A feltételezett megtaláló, Sümegh József felakasztott holttestét 1980-ban, egy kőszárhegyi pincében találták meg. Először úgy vélték, hogy öngyilkos lett, később azonban kiderült, hogy meggyilkolták. A Seuso-kincsek egy korábban, 1878-ban meglelt darabját ennél a pincénél találták.
Később az elveszett kincsek a nemzetközi műkincspiacon bukkantak fel. Először a libanoni Halim Korban és a horvát Anton Tkalec bécsi antikvitás üzletében. Ők a kincseket hamis libanoni eredetpapírokkal adták el Spencer Comptonnak, és az általa vezetett befektetési társaságnak 1982-ben. A hamis eredetpapírok miatt azonban nem tudta értékesíteni a leleteket.
Az ügy tovább bonyolódott, amikor 1990 februárjában a Sotheby's New York-i irodájában tartott sajtótájékoztatón a nagyvilág előtt is ismertté vált a Seuso-kincs. Ekkor Magyarország, Libanon, valamint Jugoszlávia (majd a jogutód Horvátország) is bejelentette igényét a kincsekre. Számos bizonyíték szólt amellett, hogy a kincsek Magyarországról származnak. 1993. május 15-én mintát vettek az úgynevezett Meleagros-tálról New Yorkban, amely megegyezett azzal a mintával, amit a pincéből vettek, ahol Sümegh József holttestét megtalálták, és a kincseket elrejtették. A BME Nukleáris Technikai Intézetének tudományos munkatársa megállapította, hogy a tálról származó földmintában talált ősmaradványok és kovamoszatok vázmaradványai a Balaton környéki tavakban élő algatársulásokban ma is megtalálhatók. Ezen kívül, a már említett 1878-ban megtalált, a Nemzeti Múzeumban őrzött quadripus mintázata is teljesen megegyezik a Seuso-kincs geometrikus kancsóinak mintáival, mely az ugyanazon műhelyből (Sirmium, vagy Siscia) való származást, és így feltehetően azok összetartozását támasztja alá. Mindezeket a bizonyítékokat a bíróság azonban figyelmen kívül hagyta, a kincsek Spencer Comptonnál maradtak.
Az ügyet tovább bonyolította, hogy egy Pápán fogvatartott személy, Lelkes József egy bulvárlapnak azt nyilatkozta, hogy 1976-ban együtt ásták ki a kincseket Sümegh Józseffel, a Polgárdi melletti ipartelepi kőbányában, ahol a kincseket egy két méter mély gödörben, két nagy bronz üstbe rejtve, vastag iszapréteggel fedve találták. Állítása szerint a kincslelet ekkor még negyven darabból állt. Mivel nem ismerték fel a kincsek valódi értékét, így eladogatták őket.
Magyarország közben továbbra sem mondott le arról, hogy hazahozza a Seuso-kincseket. Rupert Redesdale, a brit kormányzat régészeti ügyeit koordináló szakértője szerint az ügy legnagyobb problematikáját az jelenti, hogy államunk hiába áll elő követeléseivel, az általa felsorakoztatott bizonyítékok nem elegendőek a szakszerű bizonyításhoz.
Végül 2014 márciusában a magyar állam a tizenöt darabos ezüst kincsből nyolcat Magyarországra szállított. Mivel a leletek eredete továbbra sem tisztázott, a britek csupán az ezüstkészlet őrzési jogát adták át, a 15 millió eurót (mintegy 4,5 milliárd forint) pedig kompenzációs díjként fizette ki az állam. 2017-ben pedig már a gyűjtemény többi darabja is hazakerült.
A kincsek megtalálásának pontos körülményei, Sümegh József halála és az, hogy a kincsek hogyan kerültek külföldre, máig tisztázatlan kérdések. A kincsek jelentősége azonban túlmutat a rejtélyeken: a Seuso-kincsek a római kori kultúra egyedülálló emlékei, amelyek gazdagítják a világ kulturális örökségét, és Magyarország számára egy különleges történelmi korszakot idéznek fel.
