Minden nemzet érdeke és célja saját identitásának megőrzése, melynek legfontosabb eszköze a kulturális örökség ápolása, kutatása és legfőképp annak átadása a jövő generációinak. Minden ember kötelessége ez, hiszen valamennyi nemzet saját öröksége az egyetemes kultúra egy-egy szeletét képezi. A kulturális örökség fogalmába tartoznak többek között a természeti és ember által kialakított helyszínek, a régészeti lelőhelyek, az irodalmi, zenei, audiovizuális és digitális művek, a szokások, a hagyományok és természetesen egy jelentős részét teszik ki a műemlékek.
Az épített örökséghez tartozó műemlékek fenntartása, megóvása a műemlékvédelem hatásköre, mely terület a modern korban általában szakpolitika tárgyát képezi. Nemzetközi szinten az UNESCO világszervezete, az ICOMOS (International Council on Monuments and Sites) látja el ezt a feladatot, amelynek egyik fő tevékenysége az államokkal való együttműködés, például nemzeti bizottságok felállítása.
A magyar állam műemlékvédelemmel kapcsolatos kötelessége az Alaptörvényből levezethető, ilyen például a Nemzet Hitvallásban megfogalmazott értékszemlélet: „Vállaljuk, hogy örökségünket, egyedülálló nyelvünket, a magyar kultúrát, a magyarországi nemzetiségek nyelvét és kultúráját, a Kárpát-medence természet adta és ember alkotta értékeit ápoljuk és megóvjuk.”. Ezek a megfogalmazott értékek termesztésen már korábbi kormányzatok tevékenységében is megjelentek, hiszen a hazai műemlékvédelem intézményes rendszere idén több, mint 150 éves. Születésének pillanataként a Magyarországi Műemlékek Ideiglenes Bizottságának megalakulását tekinthetjük. Az első magyar műemlékvédelmi törvény a műemlékek fentartásáról szóló 1881. évi XXXIX. törvénycikk, mely egyben véglegesítette a Műemlékek Országos Bizottságát (MOB). Ezt az első önálló törvényt csak 1997-ben követte egy újabb, amely 2001-ig volt hatályban, mikor is megszületett a jelenleg is hatályos a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi LXIV. törvény. A jelenlegi szabályozást fogja felváltani a tavaly elfogadott új magyar építészeti törvény, melynek a témában releváns fejezete októberben lép hatályba, ezzel hatályon kívül helyezve a jelenlegi törvény műemlékvédelemről szóló fejezetét.
A műemlékvédelem rendkívül szerteágazó szakterület, komplex feladatokkal és intézményrendszerrel, melynek stabilitása és folytonossága szükségszerű lenne egy jól működő gyakorlat kialakításához. Bár jelenleg is átalakulóban van a szabályozási rendszer, az elmúlt évtizedek változásai sok szakértő szerint eróziót eredményezett. A magyarországi rendszer egyébként is sajátos fejlődésen ment keresztül, de kijelenthető, hogy a rendszerváltás óta nem volt képes felállni egy stabilan működő szervezet. Az első műemlékvédelmi törvény 1949-ig volt hatályban, így a fentebb említett MOB is addig volt hivatalban. Ez a bizottság az intézményi keretet biztosította, felügyeletét végig a vallás- és közoktatásügyi miniszter látta el. Az ezt követő időszakban, fél évszázadon át rendeletekkel szabályozták a műemlékvédelem területét. Szervezeti állandóság 1957-ben valósult meg az Országos Műemléki Felügyelőség (OMF) létrehozásával. Ez az intézmény a feladatok teljes körű ellátására szerveződött, egyszerre végzett hivatali tevékenységet és kísérte végig egy műemlék helyreállításnak teljes folyamatát. 1993-ban három utódintézményre bomlott és azóta is intézményi aprózódás figyelhető meg. 2001-ben jött létre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, de 2012-ben be is zárták, a feladatokat különféle minisztériumok és háttérintézmények között szétosztották. 2016-ban a feladatok nagy része a Miniszterelnökséghez került, majd tőlük vette át 2022-ben az Építési és Közlekedési Minisztérium, amelynek felügyeletét a műemlékért felelős helyettes államtitkárság látja el. 2011-ben a műemlékvédelmi és régészeti hatósági feladatok átkerültek a kormányhivatalokhoz, így jelenleg is örökségvédelmi hatóságként a kormány a fővárosi és vármegyei kormányhivatalt jelölte ki.
A magyar műemlékvédelmi rendszer hiányosságai egyértelműen megoldandó problémákként jelentkeznek. Számos javaslatot és szükséges lépést fogalmaz meg a Magyar Tudományos Akadémia (amely mindig is nagy figyelemmel kísérte a területet) Műemléki Munkacsoportjának állásfoglalása a műemlékügyről. Az egyik legnagyobb problémaként említik az elaprózódott feladat- és hatásköröket, az átfogó stratégia hiányát. Szükségesnek ítélik meg garanciális eljárási szabályok megalkotását, egy önálló érdekképviselet és egy szakfelügyeleti rendszer létrehozását. Emellett felmerül, hogy egy ilyen összetett szakterület önálló szabályozási struktúrát igényel, amely specifikus szabályokat tenne lehetővé és átláthatóbb rendszert hozhatna létre. Az intézmények széttagoltsága eredményezte, hogy ma szükséges és naprakész adatbázisok, tervtárak, a kutatások, hatástanulmányok biztosítása sem lehetséges megfelelő szinten, de például ebben a kérdésben az új építészeti törvény már ígéretesnek tűnő megoldást kínál.
