Manapság az emberek nagy része hallott már terápiás állatokról, látott már ilyen házikedvencet, esetleg közvetlen környezetében rendszeresen találkozik is velük. Azonban az „egyszerű” háziállatoknak is rengeteg pozitív hatásuk lehet gazdáikra. Számtalan tanulmány készült macskákról, melyek kimutatták, hogy a macskatartás előnyei közé tartozik többek közt, hogy csökkenti a depresszió kialakulásának valószínűségét, a stresszt és szorongást hosszú távon oldja, ezáltal hozzájárul a szívbetegségek megelőzéséhez. Valamint a kiskedvencek melletti alvás pihentetőbbnek bizonyul.
Egy börtönben a fogvatartottaknak ezekre a pozitív hatásokra kifejezetten nagy szükségük lehet, tekintve, hogy élethelyzetük igen magas stresszel jár. A másik oldalról közelítve pedig tény, hogy sok országban, településen jelentenek problémát az elszaporodott kóbormacskák. Az állatok szempontjából ez általában betegséggel, alultápláltsággal és más állatok által okozott sérülésekkel teli életet jelent. A környezetükben élő emberek pedig tarthatnak a kóbor macskák által hordozott kórokozóktól, a közterületek tisztántartásának megnehezülésétől, valamint az emberek és háziállatok felé megnyilvánuló agressziójuktól. Vannak ugyan elérhető megoldások: a kóbor állatokat el lehet vinni menhelyre, örökbe lehet fogadni vagy végső esetben elaltatni. Azonban a menhelyek túlterheltek, túl kevés az örökbefogadásra vállalkozó személy, az altatást pedig a menhelyek igyekeznek elkerülni, amennyiben lehetséges.
Az Amerikai Egyesült Államokban a 2000-es években azzal az ötlettel álltak elő egyes állatmenhelyek, hogy kóbor macskákat szállíthatnának börtönökbe, ahol az állatokról a fogvatartottak gondoskodhatnának. Természetesen nem állítom – ahogy az ötletgazda menhelyek sem állították –, hogy ez a kezdeményezés a fent említett problémákat nagymértékben megoldaná. Mégis az utcán élő állatok legalább egy csekély részének életét megmenthetnék, életszínvonalukat javíthatnák, valamint az állatokat örökbefogadó fogvatartottaknak is sok szempontból előnyös volna a macskák nevelése, mondhatni egy „win-win” szituáció alakulna így ki. Az elgondolás megvalósítása több kockázattal, nehézséggel is jár, mint például a macskák beoltása, ennek költsége, az allergiás fogvatartottak egészségének garantálása vagy a veszély, hogy erőszakosan bánhatnak az állatokkal. Ezzel együtt a 2000-es évektől az USA több tagállamában, köztük Georgiában, New-Jerseyben és Dél-Karolinában is megvalósultak programok, melyek keretei között az adott államok egyes börtöneiben a fogvatartottaknak lehetőséget adtak kóbormacskák örökbefogadására – természetesen szigorú felügyelet keretein belül.
A kóbor macskákat egy-egy fogvatartott veszi magához, tehát nem csoportos terápiás foglalkozások keretében lépnek kapcsolatba az állatokkal. Ez azt jelenti, hogy hosszú távon kell a kiskedvencekkel törődniük, gondoskodniuk róluk. Ahhoz, hogy befogadhassanak egy állatot, jó magatartást kell mutatniuk, valamint nekik kell gondoskodniuk az állat eledeléről, egészségéről, biztonságáról. A programok igen sikeresnek bizonyultak. Rengeteg pozitív változás volt kimutatható a személyek fejlődésében. Annak hatására, hogy van kiért dolgozni, van, aki számít a segítségükre és gondoskodásukra, a fogvatartottak felelősségtudata erősödött, szoros kötődést tudtak kialakítani az állatokkal, ráadásul embertársaikkal is bizalmasabb kapcsolatot tudtak létesíteni a programokat kísérő kutatások alapján. Jobban megismerték önmagukat az egyfajta terápiás folyamatnak is tekinthető állatgondozás révén, türelmük nőtt.
Ezen felül a macska-gazdák szorosabb közösséget alakítottak ki egymás között és a magaviseletük is javult a macskák örökbefogadása előtti időszakhoz képest. Nem utolsósorban pedig az állatok életszínvonala is jelentősen javult. Az utcáról begyűjtött, traumatizált állatok és a börtönök lakói egymástól is tanultak a visszajelzések alapján. Persze nehézségekkel is jártak az első programok, hiszen nyilvánvaló, hogy nem minden fogvatartott bizonyult megfelelő gazdinak. Emellett az örökbefogadókra fokozott figyelmet és energiát kellett fordítani. Végső soron mégis elmondható, hogy az általános tapasztalatok alapján a programban résztvevők kötődési hajlandósága nőtt, ezzel együtt a felelősségtudatuk is. Stressz szintjük csökkent, ahogy említettem, jobb magatartást mutattak, valamint kapcsolat és bizalom kiépítése terén is sokat fejlődtek. Márpedig a börtönök egyik feladata épp a fogvatartottak társadalomba történő visszakerülésének, a rehabilitációnak az elősegítése.
