„Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt." /Pázmány Péter/

Ítélet

Az Arab államok megjelenése az angol topfutballban és ennek árnyoldala- a Manchester City felemelkedése és lehetséges bukása?

Bálint Balázs

2026. július 29. - Ítélet.Pázmány

A kétezres évek gyenge szereplései mind pályán, mind pályán kívül egyértelműen indokolták azt, hogy a korábbi thai miniszterelnök, Thaksin Shinawatra eladja a klubot. Az vevő pedig nem volt más, mint az Abu Dhabi United Group, melynek tulajdonosa Manszúr sejk, aki egyben az ADNOC nevű olajcég…

Tovább

Interjú az Ítélet x Gradus irodalmi verseny győzteseivel - Fodor Noémi szavai (közönségdíjas)

Győri Romeó

A Gradus csapata és Szerkesztőségünk tavasszal meghirdetett egy szépirodalmi pályázatot. Elsősorban verseket és novellákat vártunk hallgatóinktól meghatározott témákban. Az elkészült alkotások közül mind a zsűri, mind pedig a közönség választott magának egy kedvencet. A kedves szerzőket megkerestem…

Tovább

Interjú az Ítélet X Gradus irodalmi verseny győzteseivel - Környei Kristóf szavai (A zsűri által megszavazott nyertes)

Győri Romeó

A Gradus csapata és Szerkesztőségünk tavasszal meghirdetett egy szépirodalmi pályázatot. Elsősorban verseket és novellákat vártunk hallgatóinktól meghatározott témákban. Az elkészült alkotások közül mind a zsűri, mind pedig a közönség választott magának egy kedvencet. A kedves szerzőket megkerestem…

Tovább
süti beállítások módosítása