A vámpír szó hallatán sokféle kép ugorhat az ember eszébe, de talán az első név, ami ezeket követi, az Drakuláé. A gróf úr története az 1897-es megjelenése óta rengeteg filmest inspirált, hogy filmvászonra vigye a könyvet. Az első ilyen filmek között szerepel az 1922-es Nosferatu is, amely kis híján csatlakozhatott volna a korszak megannyi elvesztett némafilmjéhez, ha nem lettek volna olyanok, akik nem követik a jog által elrendelteket.
Fotó: Staatliche Museen zu Berlin
A regény a film készítésekor még szerzői jog védelme alatt állt, a jogok tulajdonosa pedig Bram Stroker özvegye, Florence Stroker volt. A stúdió nem is tudta volna a nagy vászonra vinni a történetet egy az egyben engedély nélkül, de azt meg se próbáltak megszerezni. Ehelyett a film készítője, a Prana Film egyszerűen megváltoztatta a szereplők nevét és a helyszín egyes részeit, érintetlenül hagyva az elsődleges cselekmény szálat. Így lett Drakula Grófból Orlok Gróf, Reinfieldből Knock, Londonból egy kitalált német város, Wisborg, a Van Helsinghez tartozó történetrészt pedig teljesen kihagyták a filmből.
A filmbemutatója után valaki küldött egy brosúrát a berlini film premierjéről Stroker özvegyének, melyen az állt, hogy a filmet „szabadon adaptálták” a könyvből. Ezt követően Florence beperelte a stúdiót a szerzői jogok megsértése miatt, amely pert meg is nyerte. A stúdió viszont nem tudta kifizetni a kártérítést, mert időközben csődbe ment. Az ezt követő jogi csatározás 1925-ig húzódott, amikor is egy német bíróság elrendelte, hogy a Nosferatu minden negatívját és nyomatát semmisítsék meg.
A hosszú jogi huzavona közben viszont a film már nem csak Németországra korlátozódott. Európa több országában is vetítették, Londontól Párizsig, de Budapesten is. A jog végrehajttatóit az európai országhatárok nem tántorították el a bírósági határozat alkalmazásától: ahol tudták, ott lefoglalták, átadásra kényszerítették és megsemmisítették a film negatívokat. Így járt például az Angol Filmtársaság is, akinek saját példánya 1929 áprilisában került a lángok közé.
Ha az európai határok nem is, ami végleg megnehezítette a határozat alkalmazását az az, hogy a film közben átkelt az atlanti óceán másik oldalára. Továbbá szerzett maga köré egy igen jelentős rajongótábort. Aki tudott, vagy szerzett egy másolatot vagy megtartotta sajátját. Az illegális nyomatot vásárlók között volt az az Universal Pictures is, aki 1931-ben elkészítette saját, megfelelően engedélyezett Drakula filmjét, Lugosi Béla főszereplésével. A stúdió 20 000 dollárt fizetett a jogokért Stroker özvegyének, ami mai árfolyamon körülbelül 415. 000 dollárnak felelne meg.
Fotó: Staatliche Museen zu Berlin
Szóval elmondható, hogy kalózoknak, vagyis illegálisan tartott másolattal rendelkező egyéneknek köszönheti Nosferatu, hogy fennmaradhatott az elmúlt 102 évben. Ha minden példányt utol tudott volna érni a jog, egy filmklasszikussal lennénk szegényebbek. A Nosferatu példája csak egy azon művek sorából, ahol a kalózok által tartott darabok műveket mentettek meg a feledés homályából vagy elrendelt megsemmisítés alól. A film 2019 óta public domain, közkincs státusszal rendelkezik világszerte, szóval mindenki szabadon tarthat otthon egy saját példányt anélkül, hogy annak jogi következményei lennének.
