A gyermeknevelés nem csupán érzelmi és pedagógiai folyamat, hanem egy szigorúan körülhatárolt jogi keretrendszer is, amelyben a magánszféra autonómiája és az állami gyermekvédelem felelőssége találkozik. A modern jogfelfogás egyik legjelentősebb vívmánya az a szemléletmódváltás, amely a korábbi évszázadok ,,szülői hatalom” (patria potestas) koncepciójából elmozdult a szülői felelősség irányába. Ebben a megközelítésben a szülők jogai már nem a gyermek feletti korlátlan rendelkezést jelentik, hanem olyan jogosultságok összességét, amelyek a gyermek zavartalan fejlődésének biztosítását szolgálják.

A hazai szabályozás alapja Magyarország Alaptörvénye, amelynek XVI. cikkében rögzítik, hogy ,, (2) A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést.” Ez az alkotmányos felhatalmazás teremti meg a családi élet szabadságát, ugyanakkor rögtön kijelöli annak határait is. A szülői jog gyakorlása elválaszthatatlan a gyermek alapvető jogaitól és az állam azon kötelezettségétől, hogy védelmet nyújtson a kiskorúak számára.
A Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (továbbiakban: Ptk.) részletes szabályai mentén a nevelés joga fokozatosan csökkenő jogként is értelmezhető. Ahogy a gyermek belátási képessége és érettsége nő, úgy alakul át a szülői irányítás joga fokozatosan tanácsadássá és együttműködéssé.
A szülői felügyeleti jog origója a gyermek nevelésének és gondozásának joga. Ez a jogosultság széles körű pedagógiai szabadságot biztosít a szülők számára, amelybe az állam csak végszükség esetén, a gyermek veszélyeztetettségekor avatkozhat be. A nevelés irányítása során a szülők jogosultak a gyermek értékrendjének, erkölcsi felfogásának és világnézeti meggyőződésének megalapozására. E szabadság egyik legfontosabb megnyilvánulása a vallási és lelkiismereti nevelés megválasztása, melyet a lelkiismereti és vallásszabadság jogáról, valamint az egyházak, vallásfelekezetek és vallási közösségek jogállásáról szóló 2011. évi CCVI. törvény az alábbi módon deklarál: ,,A szülőnek, gyámnak joga van ahhoz, hogy a kiskorú gyermek erkölcsi, vallási neveléséről, vallásos oktatásáról döntsön, és arról megfelelően gondoskodjék.” A szülők jogosultak eldönteni, hogy gyermekük részesüljön-e vallásos nevelésben, és ha igen, mely felekezet tanításai szerint. Fontos kiemelni, hogy ez a választás nem lehet öncélú, minden esetben a gyermek egyéni képességeit és szükségleteit kell szolgálnia.
A szülők nevelési joga addig terjed, amíg az nem sérti a gyermek emberi méltóságát és testi-lelki épségét. A magyar jogrendszerben 2005 óta érvényesül a zéró tolerancia elve a testi fenyítéssel szemben. A Gyermekek Jogairól szóló 1989-es New York-i Egyezmény (ENSZ Gyermekjogi Egyezmény) 19. cikke rögzíti, hogy ,,Az Egyezményben részes államok megtesznek minden arra alkalmas törvényhozási, közigazgatási, szociális és nevelési intézkedést, hogy megvédjék a gyermeket az erőszak, a támadás, a fizikai és lelki durvaság, az elhagyás vagy az elhanyagolás, a rossz bánásmód vagy a kizsákmányolás - ideértve a nemi erőszakot is - bármilyen formájától mindaddig, amíg szüleinek vagy valamelyik szülőjének, illetőleg törvényes képviselőjének vagy képviselőinek, vagy bármely más olyan személynek, akinél elhelyezték, felügyelete alatt áll.” Ez azt jelenti, hogy a nevelés körében nem létezik ,,megengedhető pofon” vagy ,,fegyelmező célú ütés”. Minden ilyen jellegű szülői (vagy pedagógus általi) magatartás jogellenes, és megalapozhatja a hatósági beavatkozást.
A fizikai erőszak tilalma mellett a nevelési jog korlátját képezi a lelki bántalmazás és az elhanyagolás tilalma is. A szülő nem alkalmazhat olyan fegyelmezési eszközöket, amelyek a gyermeket megalázzák, benne tartós félelmet keltenek, vagy személyiségfejlődését gátolják. Az állam mint parens patriae (jelentése: a haza atyja/szülője) fellép, ha a szülő visszaél jogaival. A gyermekvédelmi jelzőrendszer és a gyámhatóság eszköztára a védelembe vételtől egészen a szülői felügyeleti jog megszüntetéséig terjedhet, biztosítva, hogy a nevelés joga soha ne válhasson az elnyomás eszközévé.
Bár a múltban az ,,atyai pofont” még a nevelési módok megtűrt, sőt olykor elvárt eleme volt, a modern jogrendszer mára végleg száműzte az erőszakot a legitim pedagógiai módszerek közül. Ez a paradigmaváltás rávilágít arra, hogy a szülői tekintélyt ma már nem a tenyér súlya, hanem az útmutatás hitelessége alapozza meg. Ahogy a jogfejlődés során a gyermeki méltóság előtérbe került, úgy egyértelműbbé vált, hogy a félelemre épített engedelmesség sosem érhet fel a tiszteleten alapuló neveléssel.
