A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Ítélet

Gradus ad Facultatem

2018. október 02. - Ítélet

Az egyetlen igazi tanulás: a lényünkben szunnyadó tudásnak tevékennyé ébresztése.

– Weöres Sándor

  1. Bevezető

Gyakran felvetődik a kérdés, hogy szükségszerű-e fakultatív jellegű tanórákra járnia a végzős gimnazista tanulóknak? Szükséges-e plusz energiát befektetni annak érdekében, hogy bizonyos támasztékkal szolgáljon tudásunk az érettségi vizsgák teljesítése során? Tekintettel a középszintű kollokviumok nehézségi fokára, valamint a középiskolai tantárgyak oktatásának minőségére, kijelenthető, hogy általában nem. Azonban, ha a felvételi jelentkezési űrlap kitöltésekor olyan egyetemi szakra pályázunk, ahol a „bekerülési ponthatár” elérésének elkerülhetetlen feltétele emelt szintű érettségi(k) teljesítése, esetlegesen azok közel hiba nélküli abszolválása, akkor – figyelemmel azok nehézségére – specifikusan az adott felvételi tárgyakra kihegyezett különórákon való részvétel szükségszerűvé válik.

Utóbbi esetben pedig a következő kérdésünk, hogy ki az, illetőleg kik azok, akik a legkompetensebbek a felkészítésünkre. Bátran állítható, hogy akik a legfrissebb tapasztalatokkal, információkkal rendelkeznek az érettségi vizsgákkal relevanciában álló igencsak részletes teljesítési követelményekről, s azok leghatékonyabb teljesítéséről, azok a már az adott egyetemre felvételt nyert diákok.

 

1_2.jpg

 

  1. Gradus ad Facultatem

A Gradus ad Facultatem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának emelt szintű történelem és magyar (irodalom, valamint nyelvtan) érettségi előkészítő szervezete. Olyan lelkes hallgatókból álló közösség, melynek tagjai nem kizárólag kiemelkedő eredményeket értek el, illetve érnek el tanulmányaik során, hanem tudásuk átadására motiváltan, ambíciózus és lelkiismeretes munkájukkal teljes egészében kiegészítik az érettségiző diákok tudását azzal az utolsó lépcsőfokkal, amely egyenes utat jelent a sikeres felvételihez.

Minderre garanciául szolgál, hogy a csapat több éve eredményesen küzd azért, hogy egyengesse a végzős gimnazisták útját a nagy megmérettetés felé, hogy majd az érettségi napján teljes körűen felkészülten és sziklaszilárd-biztos tudással vágjanak neki a megmérettetéseknek. Szívélyesen vállalják magukra a tanítás örömteli, egyben fáradtságos pillanatait, kimutatván ezzel a tanítás iránti elhivatottságukat, s az említett tantárgyak iránti szeretetüket.

Jól mutat rá, hogy nemcsak a tantermen belül, de azon kívül is összetartanak, hogy balatoni csapatépítők, quiznightok sorát tudhatják maguk mögött. Aki Gradusos, annak a szervezethez tartozás ad egy biztos pontot az egyetemi évek alatt, hiszen nem kizárólag hosszú távú barátságokra lehet szert tenni, de az egyetem oktatói is meg fogják jegyezni, hogy „bizony, rengeteg mindent megtesznek azért, hogy egyetemünk hírnevét öregbítsék”.

 

2.jpg

 

  1. Figyelem minden középiskolásnak!

A Gradus által minden évben megszervezett felvételi előkészítő program során hetente váltakoznak a magyar és történelem órák szombatonként, amelyeket részben a Gradusos hallgatók, részben pedig az egyetem oktatói tartanak. Természetesen lehetőség van mindkét tantárgyra vagy akár csak az egyik fajta órákra bejárni. Fontos kiemelni, hogy októbertől kezdve egészen az érettségit megelőző hetekig tart a tanfolyam, tavasszal pedig egy négynapos felkészítő tábor is megtartásra kerül.

Megemlítendő, hogy a tanfolyam végén az aktuális tételsor kidolgozását is megkapják a diákok, amit a Gradusosok készítenek el számukra, így annak tartalma mennyiségileg és minőségileg is minden szempontból a tökéletes szintet éri el. Az oktatáson és felkészítésen felül az is célja a közösségnek, hogy a diákok bepillantást nyerhessenek az egyetem életébe, kicsit már ők maguk is „pázmányosnak” érezhessék magukat, ezért az év során többször szerveznek ún. „összerántó” programokat, és persze az óráikat is az egyetem épületében tartják. Diákjaik kiváló eredménnyel szerepelnek az érettségiken, számtalan hálás és pozitív visszajelzés érkezik ezzel kapcsolatosan, sőt többen váltak utána – immár „pázmányosként” – a szervezet tagjává is.

  1. Végszó

A Gradus ad Facultatem több pusztán egy szervezetnél, hiszen olyan barátságos közösségről van szó, mely nyitott bárki felé, akinek a tudás megszerzése a motivációja, s annak átadása a szívügye. Erre tekintettel szívesen lát minden olyan – kizárólag – elsőéves hallgatót, aki kedveli a magyar vagy csupán a történelem, de akár mindkettő tárgyat is, s elég ideje van időt szánni a tanítói hivatás örömeinek megtapasztalására!

 

Elérhetőségeik:

E-mail cím: jak.gradus@gmail.com

Gradus iroda: a PPKE JÁK „C” épület (1088 Budapest, Szentkirályi u. 28-30.)

Felvételi előkészítő: https://jak.ppke.hu/felvetelizoknek/felveteli-elokeszito-gradus

Facebook oldal: https://www.facebook.com/Gradus.ad.Facultatem/

 

3_1.jpg

 

Mihály Kristóf

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr4314277429

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.