A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Ítélet

Black Food Festival – Ételek Feketében

2018. szeptember 07. - Ítélet

Könnyű zenei, és gasztro fesztiválok tömkelegével találkozhatunk az év során, de úgy tűnik, még mindig felmerülnek új és egyedi ötletek. Ebbe a kategóriába tartozik az első Black Food Festival is. Ahogy a fesztivál neve is mutatja, valóban a „fekete ételek” és a kreativitásé lesz a főszerep.

A fekete ételek fesztiválját először az Andrássy úti Flow Specialty Coffee Bar &Bistroban rendezik meg november 4-én.

5459.jpg

A közkedvelt, és hangulatos hely igazán megfelelő otthont ad majd ennek a kreatív kezdeményezésnek, mely külföldön már jó ideje megkezdte térhódítását. 

A megszokott ételek és italok mellett, mint a kávé, a kóla vagy a csokoládé, olyan ételkülönlegességek is megjelennek majd, amelyeket fekete színnel el sem tudnánk képzelni. Így például a hamburger, hot dog, chips, tészta ételek, a macaron, vagy akár más országban már nagy sikerre szert tett fekete szezámos fagylalt.

dsc_4010-1000x668.jpg

A gasztro fesztivál azoknak sem fog csalódást okozni, akik tartanak a műanyag színezékektől, hiszen a legtöbb ételhez természetes színező anyagokat – mint a szeder, a ribizli, vagy a szezám olaj – használnak a szemet gyönyörködtető ételek elkészítésekor. 

A mellett, hogy a rendezvényre látogatók egy igazi gasztro élményben vehetnek részt, - az ízek, valamint az ehető művészet okozta látvány révén – a  fesztiválérzést is átélhetik a szórakoztató programok és zene által, egészen 21 óráig. 

További információk az alábbiakban elérhetőek: https://m.facebook.com/blackfoodfestival/

Jegyek elővételben az alábbi oldalon kaphatók: https://tixa.hu/black-food-festival-budapest-2018

Máté Laura

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr2114228281

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.