A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Beszámoló: Are U with me? – a Pázmány Debate Club első alkalmáról

2012. március 02. - Ítélet

BOLLA BALÁZS

Mint szervező, nagy sikernek tudom elkönyvelni, hogy az első vitaalkalom után az elégedettség és, persze, fáradtság érzésével zártuk be magunk mögött a IV. előadó ajtaját. A komoly, időigényes előkészítés eredménye az a felejthetetlen másfél óra lett, amely abszolút beteljesítette elvárásainkat, sőt túl is tett azokon. Az azóta eltelt pár nap lehetőséget adott rá, hogy összegezhessem mind a személyes, mind a visszajelzések alapján összegyűjtött tapasztalatokat, és objektív következtetésre jussak.

Az egész vitaklub célja végső soron az, hogy olyan képességeket, adottságokat ébresszünk fel és fejlesszünk tovább magunkban, amelyek könyvből nem tanulhatók, és egyébként sem szerepelnek semmilyen képzés tantervében, ám a munkaerőpiacon alapvető elvárásként ilyenekkel szembesülünk. Első hallásra ezek hétköznapi dolgok, mint amilyen a jó kiállás, megjelenés, önálló fogalmazási készség, de mint a sónak, csak akkor érezzük valódi „súlyát”, ha hiányoznak. Ezt a célt olyan keretben, olyan eszközökkel terveztük megvalósítani, amely kevésbé kötött, nem hasonlít egy előadás vagy szeminárium stílusához. Hazudnék, ha azt mondanám: nem tartottam tőle, hogy egy iskolás modorba fordul át az eredeti cél, de a remek hangulat és a résztvevők nyitottsága hamar nyilvánvalóvá tette számomra, hogy aggódásom alaptalan. A közös munka során mindenki hamar megtalálta a helyét, és a maga érdemi részével hozzájárult a feladatok sikeres megoldásához. Ám nem volt nehéz a vitában sem partnerre, sem pedig ellenfélre találni. Hatalmas élmény volt régi ismerősöket látni-hallani, és új embereket megismerni, velük együtt részt venni ezen a rendkívüli eseményen.

Mikor kedves kollégáim és jómagam nekivágtunk a szervezésnek, talán nem is gondoltuk, mekkora lavinát indíthat el a kezdeményezésünk – persze, jó értelemben véve. Éppen azért nem könnyű most egyetlen alkalom élményeit összefoglalnom, mert már folyamatként látom magam előtt az egész Debate Clubot. Jó lenne tudni, hogyan alakul majd az egész, hogy mégis mi lesz a folyamat legvégén; de azt már tudom, hogy olyan váratlan helyzetekkel, akadályokkal és élményekkel fogunk még addig szembesülni, amelyeket kivételesen értékes tapasztalatként tudhatunk majd magunkénak. Egy biztos: ahogy már most is, mindig egy kicsit többként távozunk, mint ahogy megérkeztünk.

Bárki szabadon csatlakozhat az egész félév folyamán: ezekkel az élményekkel, jó társasággal és hangulattal várunk minden érdeklődőt, kéthetente szerda esténként 18:00-ától a IV. előadóban.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr254285142

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.