A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Ítélet

Film: Törvényen kívüli törvénytisztelő – Törvénytisztelő polgár kritika

2011. november 30. - Ítélet

A. B. CHRONOS

Jelen írásomban egy korábbi filmet állítok pellengérre, mely „gyöngyszem” ugyan lefutott filmnek számít már – legalábbis mozis körökben –, azonban jogi vonatkozása miatt úgy érzem, e blogon a helye.

A Törvénytisztelő polgár egy, a bosszúállós akciófilmeknél már-már szokásosnak mondható jelenettel indít: családi idill Clyde Sheldon (Gerard Butler) házában. Felesége éppen a vacsorát készíti elő, míg Clyde a kislányukkal játszik, mikor is feltűnik két rosszarcú idegen és Clyde-ot hasba szúrja, feleségét és lányát pedig megöli. Okuk erre ismeretlen és a film alatt végig az is marad, de hát el kellett kezdeni valamivel a történetet. A jelenet láttán az átlag akciófilm kedvelőnek legalább három hasonló film jut eszébe és rögtön tudja a folytatást is; itt azonban máshogy alakul a helyzet. Miután rövid időn belül a két elkövetőt elfogják és bíróság elé állítják, az egyik vádalkut köt a helyi ügyésszel, Nick Rice-szal (Jamie Foxx), aminek eredményeképpen pusztán börtönbüntetésre ítélik, míg társát – szintén nem a történet részét képező okokból – hosszas tárgyalások útján halálra. Ez azonban nem elég az apának, családjának lemészárolása vért kíván, így bosszút esküszik. Tíz évet ugrunk az időben, mikor is a menthetetlen elítélten végrehajtják a büntetést (injekcióval), mely a szabályokkal ellentétben sokkal nagyobb kínokkal jár, mint kellene. Ez már gyanút ébreszt az akkor már családos Nickben, amelyet fokoz a másik elkövető elrablása és egy kieső, romos raktárban – mely Clyde nevén van – történő brutális lemészárolása. A néző itt már-már azt hiszi, hogy a nagyjából 25 perces játékidővel ki is merítették a teljes történetet, de nem így van. Az apa továbbra is bosszúszomjas és bár hagyja, hogy a rendőrök elkapják és börtönbe zárják, továbbra is terveket sző, mellyel mind a számára romlott ügyészt, mind az egész társadalmat (rendszert) meg akarja változtatni.

Nagyjából ennyi a film története, mely átlagosan kezdődik, később azonban átlagon alulivá válik. Ennek megfelelően bár az internetes filmadatbázisban, az IMDb-n szép értékeléssel bír, megtekintését mégsem ajánlom. Ha a fenti leírás nem lett volna elég, az alábbiakban kifejtem, miért.

A film mind az (amerikai) jogászságból, mind a „józan paraszti észből”, a logikus gondolkodásból viccet csinál, mellyel véleményem szerint csak a forgatókönyvíró tette magát nevetségessé. Bár a történet eleje jogilag – nem vagyok egy angol jogrendszer szakértő, így most csak ebbéli írásos és filmes ismereteimre tudok hagyatkozni – talán megállja a helyét, bár itt is előfordul olyan, ami feltételezem nem így történne a valóságban (az ügyész elkezd mobil telefonálni a bíró szeme láttára a tárgyalás alatt), azonban ahogy elkapják a főhőst, átmegy teljes fikcióba. Ennek célja számomra nem világos: vagy az angol rendszer kifigurázását szolgálta, vagy az író teljes ismerethiányát példázza. A Clyde házában talált törvénykönyv (az Egyesült Államok törvénytár sorozatából egy kötet) már jogi tudást feltételez a többi szereplő által a főhős részéről, melyet kamatoztat is később. Kihallgatásakor a kérdésekre ugyan körmondatokban válaszol és olyan információkat ad meg az ügyésznek (miért is ő hallgatja ki?), amelyeket csak az elkövető tudhat, mivel nem „igen”-nel válaszolt a „maga ölte meg?” kérdésre, ez már azt feltételezi, hogy nem bizonyíthatják rá, hogy ő tette volna. Aha. A cérna azonban a tárgyaláson szakadt el nálam: ellentétben a magyar jogrendszerrel, ahol súlyosabb bűncselekményeknél kötelező a védelem (Be. 46. §), úgy látszik az Egyesült Államokban a terhelt minden esetben védekezhet saját maga is. Védőbeszéde alatt főhősünk pedig benyög egy precedenst állítása alátámasztásaként, mire a több éve ügyész Nick megjegyzi a szintén egy évtizede praktizáló helyettesének: „vérprofi”. Mitől is? Azért, mert emlékezett egy esetre, ami talán felhozható az ő esetében is? Ennyire alacsony lenne az amerikai jogi szakmánál a léc, hogy ha valaki – ellentétben a több éves jogi egyetemi végzettséggel – bedobja egy vonatkozó eset nevét, mert éppen ott nyílt ki a számára teljesen érthetetlen tankönyv, akkor már „vérprofinak” számít? Nem hinném. Ezt követi a „vádalkuk” sorozata, melyben főhősünk sorra kapja az engedményeket úgy, hogy minden bizonyíték ellene szól, tettét nem ismeri be, illetve semmilyen egyéb indokot nem tudna felhozni, ami miatt ne kellene a legsúlyosabb büntetést megkapnia (tettét előre eltervelten, aljas indokból és súlyos kegyetlenséggel követte el, amik nem hiszem, hogy ne lennének nyugaton is súlyosító tényezők). Ami pedig még mindig nagyon tetszik az effajta „jogászkodós” filmekben: a szenvedély. A magyar gyakorlatot látva – de igazából minden szakma esetében ez a helyzet, a hozzászokás – kevéssé hiszem, hogy egy évek óta ügyészként dolgozó férfit még felháborít egy sima emberölés (legfeljebb annyiban lehet „borzalmas”, hogy a tizenéves kislányt is megölték), olyannyira, hogy a vádalkut aláíró terhelthez vágja a tollát és nem hajlandó visszavenni sem, csak azért, mert a bűnöző kezében volt. Ugyan már.

Ezek mellet a film hemzseg a logikai hibáktól is. A „reggel hatra mindenkit megölök” fenyegetés hatására az ügyész és teljes sleppje az irodában töltik az éjszakát, mert biztos otthon érné őket a vég. Elmúlik a hat óra és mivel senki nem halt meg, mindenki boldogan ül kocsijába és veszi az útját hazafelé – amikor az összes autó felrobban. Valaki emberöléssel fenyeget és nem nézetem át a lakásom és gépjárművemet bomba után? Komolyan? Ilyen és effajta „érdekességek” találhatók több helyen is az alkotásban, amelyeket nem sorolok fel – hagyom, hogy ha valaki még ezek után is meg akarja tekinteni a filmet, megtalálja őket mind –, viszont a fő elgondolást, Clyde célját, melyről gyakorlatilag az egész mű szól, ki kell emeljem. Főhősünk a családja meggyilkolását követő igazságtalan igazságszolgáltatást látva két célt tűz ki maga elé: a szerinte erkölcstelen ügyész gondolkodásmódjának- és úgy egyébként a teljes rendszer működésének megváltoztatását. És mindezt hogyan: ártatlan emberek megölésével (előbbinél), valamint a város fejeseinek felrobbantásával (utóbbinál). Ez minden, csak nem értelmes. Még ha a tucat ember halálával az ügyészt sikerül is „megjavítania”, mégis hogyan tudhatna egy államszövetség jogi berendezkedésén módosítani oly módon, hogy megöl egy-két embert?

Összegezve tehát elmondható: a Törvénytisztelő polgár lehetett volna egy, ha nem is kiemelkedő, de jó bosszúálló film, de ennél több akart lenni, sikertelenül. Kaptunk ennek eredményeképpen egy logikátlan thrillert, ahol a történet nagyrészt abból áll, hogy a két főszereplő, Buttler és Foxx igen feszülten néz. A színészi alakítás talán még javíthatott volna rajta, de egyáltalán nem erőltették meg magukat a színészek az egészet még hiteltelenebbé téve. Ezek miatt sajnálatosan, de nálam bukott a film. Megtekintését akkor tudom csak ajánlani, ha valaki szereti a látványos akciójeleneteket és képes az agyát a teljes film alatt kikapcsolva hagyni.


 

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr743425633

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.