A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Ítélet

Interjú: Az ász és az ész – jogász és zenész – Beszélgetés Bérces Viktor tanár úrral és a The Flippers zenekar billentyűsével

2011. november 28. - Ítélet

MIKOLA ORSOLYA

Mondható, hogy kettősség jellemzi az életed? Nappal ügyvédkedsz este meg zenélsz? Vagy eltolódtak a hangsúlyok valamelyik irányba?

Az anyagi körülmények végett számomra inkább a jogászi pálya domináns, Fehérváron ügyvédkedek. Hétvégenként azonban muszáj kikapcsolódnom, feltöltődnöm, zenélnem, hogy a következő héten mind az irodában, mind itt, az egyetemen jól tudjak teljesíteni.

Kiskorod óta pódiumon állsz: a székesfehérvári Vörösmarty Színházban színészkedtél, majd zenéltél, 2006 óta a saját zenekarod, a The Flippers billentyűse vagy, s közben elvégezted a jogot, s a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen büntetőjogot oktatsz, mellette ügyvédkedsz is.

Tizenegy éves koromtól már játszottam a Pál utcai fiúk-ban és a Légy jó mindhalálig-ban, nagyon jól éreztem magam. Igazából nem feltűnési viszketegség volt a szereplés oka: jól éreztem magam abban a miliőben, megtiszteltetés volt olyan nagy színészekkel együtt játszani, mint Szabó Gyula. Kicsiként belém ivódtak az ott ellesett fogások, amiket mind a mai napig tudok hasznosítani, akár a katedrán, akár a klaviatúra mögött.

Édesapád, Bérces László is az Egyetem oktatója, sikeres ügyvéd, augusztusban oktatói tevékenységéért a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjével jutalmazták munkásságát. Mennyire példakép Ő számodra, mennyire volt meghatározó a pályaválasztásod során?

Apukám egyértelműen a példaképem! Viszont ő még akkor kezdte ezt a pályát, amikor az ügyvédi hivatásnak volt rangja és ha valaki tisztességesen dolgozott, akkor annak mindenképpen elismerés és valamiféle szakmai hírnév lett az eredménye. Ezt ő át is tudta örökíteni a jelenbe, egy mai pályakezdőnek ugyanakkor ez csak kivételes esetekben, nagy-nagy szerencsével és rendkívüli erőfeszítésekkel sikerülhet – és ez alól én sem vagyok kivétel! Ami a pályaválasztásomat illeti, ezen nem kellett sokat gondolkodnom, mivel világéletemben a magyar és a történelem érdekelt. Bölcsészkarra viszont nem akartam menni, mert az ottani diploma „piacképessége” meglehetősen kérdéses volt már akkoriban is. Az eredeti célom egyébként a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszaka lett volna, de mivel a művész, zenész pálya is elég kiszámíthatatlanul működik manapság, ezért inkább egy polgári hivatást választottam. Mindez viszont egytől-egyig önálló döntésem volt, nem engedtem magam befolyásolni!

Sok zenekarban játszottál, míg 2006-ban megalapítottátok a The Flipperst. Mit lehet, kell tudni rólatok? Honnan jött a névválasztás? Hányan vagyok? Milyen stílust képviseltek?

Mi régen, mind a négyen – Forgács Róbert (gitár), Poszavecz Balázs (dob), Hergovits Gábor (trombita) – Fenyő Miklósnak és Komár Lászlónak voltunk a kísérőzenekara, aztán én még játszottam Tóth Verával (Megasztár 1), az Eleven Hold-dal és Marót Vikivel is. A The Flippers megalapításának ötlete az én fejemből pattant ki, a név is az én agyszüleményem. Hogy miért? Több okból kifolyólag: kifejezetten szerettem a Hungária együttest, s maga a „flipper” kifejezés is utal egy 70-es 80-as évekbeli, amolyan „retro” életérzésre. Ezeket a slágereket a mai fiatalok is kívülről fújják, amikor például elkezdjük a „Csavard fel a szőnyeget” játszani, mindenki üvöltve énekli velünk. A Flippers is rock’n roll-t játszik, s nemrég jelent meg a második lemezünk „Dzsoki Júing bosszúja” címmel. Általában magyar valóságról írunk – némi poénnal fűszerezve -, s a dalok mindenkihez szólnak. A szövegeket és a zenéket én írom, s ilyenkor arra törekszem, hogy visszahozzuk az akkori fílinget, amolyan XXI. századi köntösbe bújtatva. Ha lehet azt mondani, a Magna Cum Laude-hoz és a Nova Kultúr-hoz hasonló stílust képviselünk.

Nemsokára, december 10-én, szombaton Roy és Ádámékkal a székesfehérvári Petőfi Mozi Klubjában léptek fel, nem először. Mi jellemző ezekre az alkalmakra? A fővárosba nem szoktatok jönni?

Fantasztikusak ezek az esték, mindig teltház van. Lehet már egy masszív törzsközönségről is beszélni, akik Budapestre is elkísérnek bennünket. A fővárosban egyébként általában a Jam Pub-ban és az Old Man’s-ben szoktunk fellépni. Az elvünk ugyanakkor az, hogy mértéket tartunk: nem visszük túlzásba a koncerteket, havi egy-kettőnél nem vállalunk többet.

Ha lehet azt mondani, ars poetica-tok az volt mikor megalakítottátok az együttest, hogy „az a fő szempont, hogy nincs szempont”.

Spontán alakulat vagyunk, nem tervezünk előre semmit. Erről írtunk is egy számot „Carpe diem!” címmel. Nem tudatosan építjük a zenekart, mindig azt játsszuk, amihez éppen kedvünk van. Ez az életemre is jellemző, s mindig ezek a spontán dolgok sikerülnek a legjobban. A mindennapokban is azt csinálom, ami érdekel, többek között azért is Ph.D.-zom. Belovics és Vókó tanár urak a témavezetőim, akiknek nagyon sokat köszönhetek.

Milyen háttérre lenne szükség egy országos szintű ismertséghez? Gondolom, ez is célotok. Vagy az örömzenélés vezérel?

Inkább az utóbbi. Ma az „ismert” kifejezés eléggé degradálódott, így mi inkább az igényesebb réteget céloztuk meg magunknak. Az MR2 Petőfin és a Neo-n egyébként már hallhatóak vagyunk. A fő gond manapság egyébként az, hogy a jelenlegi produkciók nem zenekari keretek között működnek, hanem fiú meg lány csapatok vannak, ahol a megjelenésen és az énektudáson van a hangsúly. A tehetségkutatókon is ez látszik. Az igazán tehetségeseket a marketingfogások háttérbe szorítják. De igazából ezzel sincs baj, mert amilyen gyorsan betört ez a hullám, olyan gyorsan le is fog tűnni.

 


 

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr283418863

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.