A PPKE JÁK Hallgatói Lapjának blogja

Ítélet

Felsőoktatás: MEDIA 2011 Konferencia - Youtube és áldozatábrázolás a médiában

2011. november 18. - Ítélet

GALIGER ENIKŐ

Tegnap, az ebédszünet után, fél 3-kor, Dr. Vályi Gábor (BME), Guld Ádám (PTE) és Szombath Máté a Skyward Pictures 21 éves alapítója várta a hallgatókat a Youtube nemzedék – Tényleg mindenkiből lehet sztár? szekcióval.

Az első kérdésre, hogy milyen esélyekkel indul egy önjelölt sztár Magyarországon a Youtube-on, nehezen született meg a válasz, hiszen Guld Ádám szerint amellett, hogy az itthoni technikai, gazdasági, kulturális elmaradottsággal is meg kell küzdenie, a magyarok alap beállítottságával, egy lehúzó attitűddel is fel kell vennie a harcot egy hírnévre vágyó videó megosztónak. Hogy ez mennyire igaz? Elég, ha csak arra gondolunk hányszor sikerült valamit itthon eladni csak azért, mert külföldinek állították be a reklámszakemberek. Ugyanezt a taktikát választja az is, aki videójának olyan címet ad, amihez semmi köze a felvételnek, de sokan kattintanak rá. Mégsem lehet biztosra menni, nincsen tuti recept a nézettség sokszázezresre növelésére. Guld elmondta, hogy a tapasztalatok szerint két féle úton lehet egy videó sikeres. Az első esetben a feltöltő baráti köre, családja nézi meg a videót, és így fokozatosan szerez meg egy bizonyos letöltési számot. A másik esetben viszont virulens módon, hirtelen szerez hatalmas nézettséget, az hogy ehhez mire is van szükség, nagy titok. Arra a következtetésre kell jusson a szemlélő, hogy ez bizony a véletlen műve, ugyanis tudatos szervezés útján a legritkább esetben jön össze. Gondoljunk csak például a Sittin on tha toilet videó érthetetlen negyvenmilliós nézettségére, míg az olyan előadó, mint Madonna, több milliós lemezeladási számokkal a háta mögött egy-egy számára alig jut háromszázezer letöltés.

Bár nem érhet el mindenki több tízmilliós letöltést, azért lehet ezt a csatornát is tudatosan használni. Olyan oldalakon keresztül, mint a Twitter, vagy a Facebook könnyen el lehet érni némi sikert (bár ezeknek az élete rövid életű), és emellett állandó jelenléttel, komoly háttérmunkával és a hagyományos médiát kihasználva válhat az emberből „Youtubesztár” (gondoljunk csak Fluor Tomira). Vályi szerint ugyanis egy fajta szimbiózis kezd kialakulni a kereskedelmi tömegmédia és a celebritások között. Egyik sincs meg a másik nélkül, és ebben már benne van nyakig a web2.0-ás felület is.

Mindemellett fontos megemlíteni a blogokat, a 3-10ezres letöltéssel rendelkező videókat, melyek ún. mikroközösségeknek készülnek. Ilyenek a különböző számítógépes játékokat feltörő módszereket, sminkelési technikákat, szakácstippeket tartalmazó videók, vagy mondhatjuk úgy is, hogy szakmai csatornák.

Arra a feltevésre, hogy az Internet átveheti a televízió helyét, hiszen oly sokan állítják magukról, hogy nem tv-znek, Vályi és Guld is azt válaszolta, hogy inkább csak pózer dolog ilyet mondani mostanában. Mindhárom résztvevő egyetértett abban, hogy míg az világhálón továbbra is a felhasználónak kell összeállítania a „műsorát”, addig a tv-ben előszerkesztve kapja meg majdnem ugyanazt és ez elvehetetlen előnye marad mindig.

A csütörtöki utolsó kerekasztal beszélgetés az Arc az árnykép mögött: áldozatábrázolás a médiában címmel került megrendezésre.

Az áldozatábrázolás mikéntjével kapcsolatban a szervezők meghívták Betlen Anna közgazdászt, emberjogi aktivistát a MONA-tól, aki kifejtette, hogy az arccal leközölt interjúk és riportok, bár közel hozzák az olvasóhoz az áldozatokat, később plusz traumát és terhet jelent a megszólaló szereplőknek. Nyomatékosította, hogy üdvösnek találja, ha egy újságíró elmerül a témában és alaposan körbejár bizonyos eseteket, ugyanis ezzel is felhívja a figyelmet arra, hogy a probléma köztünk van, nem hunyhatunk szemet felette, de figyelembe kell venni, hogy az áldozatok a gyógyulás folyamata közben eljutnak egy olyan pontra, amikor tudatni akarják a világgal, hogy mi történt velük, ám ekkor sincsenek olyan állapotban, hogy felnőttként tudjanak dönteni. Pont azért szeretnék elmesélni a történetüket, hogy másokat segítsenek és erőt adjanak. Azt gondolják, hogy már túl vannak az ügyön, kiheverték azt, és csak később a riport nyilvánosságra hozatalakor szembesülnek azzal, hogy mégsem kellett volna beleegyezni, hiszen onnantól azzal az érzéssel mennek be egy boltba, vagy az óvodába, munkahelyükre, hogy ott ujjal mutogatnak rájuk, mintha megbélyegezték volna őket.

Ezzel szemben szólalt meg Munk Veronika, aki az Index.hu munkatársaként két sorozatot is készített. Az egyik a családon belüli erőszak áldozataival, a másik a romagyilkosságok áldozatainak családjával készült. Mindkettő esetében tudatos koncepció volt a képeken bemutatni az áldozatokat, felismerhető módon. Munk ezzel azt kívánta elérni, hogy egyrészt olvasottabbak legyenek a cikkek, másrészt ne idegenedjen el a történettől az olvasó. Hozzátette azt is, hogy az újságíró kötelessége a teljes körű tájékoztatás, így ha az interjú alanya beleegyezik (megfelelő, részletes, a következményekre is figyelmet felhívó tájékoztatás után) abba, hogy fotóit leközöljék, akkor neki nem feladata, sőt nincs is joga ezt felülbírálni.

A Népszabadságtól érkezett Ónodi-Molnár Dóra hozzátette, hogy egy újságíró sem láthatja pontosan a következményeket, így erről nem adhat felvilágosítást. Kecskeméti Dávid, aki jelenleg szabadúszó fotós, de a Blikknek dolgozott éveken át, azt mondta, hogy ha beleegyezett az interjú alanya, akkor nincs miről beszélgetni. Joga van szerepelni a médiában.

Ezután a moderátor a sztereotípiákra és a fotósklisékre terelte a szót, melynek kapcsán két videót is bemutatott. Az első a Napló „Battonyai horror” c. tíz perces riportjának részlete volt, a második pedig a Haiti földrengés áldozatainak javára szervezett adománygyűjtés kampányvideója. Az első felvétellel kapcsolatban minden résztvevő elmondta, hogy tele volt klisékkel, hatásvadász megoldásokkal. A szakma elvárná egy tízperces anyagban a téma rendes körüljárását és a háttér igényes feldolgozását és átadását, ugyan Kecskeméti felhívta a figyelmet arra is, hogy a szerkesztők részéről egy-egy ilyen ügy kapcsán hatalmas nyomás nehezedik az újságírókra. Gyorsabbnak, informáltabbnak és hatásosabbnak kell lenni a konkurenciánál, aminek sokszor lehet egy ilyen munka az eredménye. A földrengés képeit bemutató videóhoz hozzátették, hogy egy ilyen súlyú, ilyen sok áldozattal járó szerencsétlenségnél már mindent le kell fotózni és be kell mutatni a hiteles tájékoztatás érdekében. Itt tehát világossá vált a beszélgetés elején tett különbségtétel, miszerint megkülönböztethetjük aszerint az áldozatokat, hogy életben maradtak, vagy meghaltak, illetve amire Betlen hívta fel a figyelmet, nem mindegy hogy az áldozat családon belüli erőszakot szenvedett-e el, esetleg prostituált volt, vagy bármilyen más (közlekedési baleset, természeti katasztrófa, stb.) esemény kapcsán kerül ilyen szerepbe. Szerinte ugyanis az előbbi csoportnak egy elhúzódó felépülési időszakra van szüksége, és akkor sem biztos, hogy felelősen tud dönteni sajtó megjelenési kérdésekben, még ha a joga meg is van hozzá.

fotók: Leskó Róbert

forrás: campusonline.hu

A bejegyzés trackback címe:

https://itelet-pazmany.blog.hu/api/trackback/id/tr433391604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.