"Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt" /Pázmány Péter/

Ítélet

A „mérgező hölgy”

Szegedi Zita Adél

2024. április 17. - Ítélet.Pázmány

Világszerte számtalan elképesztő és bizarr jelenségről számoltak már be az egészségügyben dolgozók, de vannak olyanok, amelyek még ezek között is különösen sokkolónak számítanak. Az utóbbiak közé tartozik Gloria Ramirez esete. A „mérgező hölgy” halálát övező homály immáron több, mint 30 éve szolgáltat beszédtémát orvosi és civil körökben egyaránt.

pexels-pixabay-263402.jpg

Tovább

Szomszédviták jogi szemmel, avagy „Rossz szomszédság: török átok”?

Molnár Csenge

Szomszédviták – ez a probléma már nem új keletű, mint ahogyan Arany János 1854-ben írt A fülemile című verséből is láthatjuk. Mindannyiunk életében előfordulhat, hogy valami miatt konfliktusba kerülünk a szomszédunkkal, például ha mindig vasárnap hajnalban nyírja a füvet, vagy általában késő este döbben rá, hogy kellene még egy kép a falra. De vajon mikor érdemes a konfliktust jogi útra terelni? 

residential-2729098_1280.jpg

Tovább

Filmes perek

Molnár Levente

Stranger Things plágium

A Stranger Things egy 2016-ban induló, Duffer testvérek által alkotott sorozat, mely ezidáig négy évadot, és 34 részt foglal magában. A sorozat sikerességét jelzi, hogy eddig 31 Primetime Emmy-díj és 4 Golden Globe-díj jelölést tudhat magáénak azontúl, hogy megnyerte a Screen Actors Guild-díj szereplőgárda kiemelkedő alakításáért drámasorozatban díjat 2016-ban. Ezt azonban valamelyest beárnyékolta egy 2017-ben napvilágra kerülő plágiumgyanú.

filmes_perek_1_kep.jpg

Tovább

Az utánpótlásképzés és az EU jog – A Royal Antwerp-ügy

Simek Fülöp

Nem is gondolnánk, de a labdarúgás, a sport is lehet jogviták tárgya. A futballban ezen viták közül a legismertebbek a Bosman-ügy, amely megváltoztatta az átigazolások történelmét, a mostanában futó Szuperliga-ügy, valamint az általam az alábbiakban bemutatott Royal Antwerp-ügy, melyben a munkavállalók szabad mozgásáról szóló alapelv megsértése volt a konfliktus alapja.

a_labdarugas_kep_1.jpg

Tovább

Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetsége – Az ASEAN létrejötte

Galaczi Kitti

A II. világháború lezárulásával Délkelet-Ázsiában számos ország vált függetlenné korábbi gyarmati függésükből. 1945-ben Vietnám, Indonézia, Laosz és Kambodzsa, 1946-ban a Fülöp-szigetek, 1948-ban Mianmar (Burma), 1957-ben Malajzia, 1965-ben Szingapúr és 1983-ban Brunei. 

15_asean_1.jpg

Tovább

Egy elrabolt gyermekkor ─ avagy a gyermekkatonák élete

Sulyok Veronika

„A gyermekek és társadalmuk jövője szempontjából rendkívül fontos, hogy olyan módszerekbe fektessünk be, amelyekkel távol tarthatjuk a gyerekeket a frontvonaltól, beleértve az oktatást és a gazdasági támogatást.” – Yoka Brandt, az UNICEF ügyvezető igazgató-helyettese.

06_gyermekkatona_kep_1.jpg

Tovább

A Thug-ok

Knoll Dániel

A Thug-ok - nem összekeverendő a mai angol szóval - egy igen hosszú életű bűnszervezetnek/szektának nevezhető, nagyjából 14-19. század között létező csoport volt Indiában, mely körülbelül Közép-India és Bengál területén tevékenykedett. Az olvasó lehet, hogy ismeri is őket az Indiana Jones: A Végzet Temploma (1984) c. filmből.

05_thugok_1_kep_1.png

Tovább

Most vagy soha? - 1848 valódi jelentősége

Dér-Herendovics Zsolt

176 éve tört ki az újkori magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc. Szinte minden magyar ember tud néhány személyt, eseményt kötni a forradalomhoz, hiszen már kisiskolás korunkban is rendületlenül álltuk végig az iskolai ünnepségeket, Himnusszal, Nemzeti dallal, kokárdával, Petőfivel, Pilvax kávéházzal színesítve. Azonban a sok sematikus megemlékezés, Táncsics-szabadítás újrajátszás, és 12 pont sorolás között gyakran elvész a forradalom valódi jelentőségének kiemelése.

03_most_vagy_soha.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása