"Addig volt az Istennek áldása rajtunk, addig volt országunk, míg az mi hitünk virágjában volt" /Pázmány Péter/

Ítélet

Zlinszky János Szakkollégium

Kovács Kristóf

2024. március 12. - Ítélet.Pázmány

Az új tanév rengeteg új változást és kihívást hozott magával, nemcsak a hallgatók, hanem az oktatók és az egyetem vezetőinek számára is. Egyetemünk által megalapításra került a Zlinszky János Szakkollégium, aminek célja az aktív Pázmányos hallgatók szakmai fejlesztése.

img_0071.jpg

Tovább

Egységes töltőkábelek – az EU döntésének előnyei

Vass Kitti

Bolygónk szennyezettsége egy igen sürgető megoldást kívánó probléma. Felmérések szerint körülbelül 500 millió tonnányi elektronikus hulladékot termelünk, mely egy ember esetében átlagosan 6 kg-ot jelent. Európában 2016-ban ez a szám 12,3 tonna volt, ami annyit tesz, hogy egy lakosra 16,6 kg e-hulladék jut. E probléma megoldásának érdekében az Európai Unió felszólította Bizottságát, hogy szabályozást alkosson arról, hogy egységesek legyenek a töltőkábelek. Ez végül 2021. szeptember 23-án került előterjesztésre.

13_toltocikk_kep.jpg

Tovább

A hat lépés távolság elmélet

Pászti Anna

A hat lépés távolság (angolul: six degrees of separation) elmélete az az elképzelés, hogy minden ember hat vagy kevesebb társadalmi kapcsolatra van egymástól, tehát bármely két ember összekapcsolható legfeljebb hat lépésben. Ugyanez ismeretes még a hat kézfogás szabályaként is.

07_a_hat_lepes_tavolsag_elmelet_kep.jpg

Tovább

Barbenheimer

Noszkó Dóra

2023 júliusában a filmkedvelő közönségre rámosolygott a szerencse: 2 hihetetlenül várt film bemutatója egy napra esett, ezzel akár egész napos moziélményt nyújtva az érdeklődőknek. A premiert megelőző időszakban azonban a köztudatban a két film annyira összefonódott, hogy kialakult a „Barbenheimer jelenség”.

kep2_2.jpg

Kép: @ThatTallGinger/Twitter

Tovább

Az élet játéka

Erdei Fanni

Pollyanna összeráncolt homlokkal gondolkodott. […] Játszottam, de nem is vettem észre, hogy játszom. Az ember, ha belejön, sokszor van vele így. Annyira megszoktam már, hogy mindig keresek valamit, aminek örülhetek. És higgye el, legtöbbször sikerül is. Csak éppen türelem kell hozzá."

architecture-4132660_1920.jpg

Tovább

A Pepsi a világ 6. legnagyobb hadiflottájának ura (volt)

Huber Márk

Tudtátok, hogy 1989-ben a Pepsi a világ hatodik legerősebb hadiflottájával rendelkezett? Igen, az a Pepsi, amelyik a Pepsi Colát gyártja, és igen, valóban volt egy hadiflottájuk. De hogy tett szert az üdítőital-gyártó óriás egy ilyen méretű arzenálra? Ezt a történetet dolgozza fel a cikkem.

pexels-tim-mossholder-4727921.jpg

Tovább

Jégre tehet a korcsolyázás?

Képiró Olivér

Gyerekként a télhez közeledve nagyszüleinktől vagy barátainktól hallhattuk azt a rémtörténetet, miszerint egy balszerencsés helyzetben a korcsolya levághatja az ujjunkat. Vannak, akik mesének vagy legendának tekintik ezt, a valóság azonban az, hogy ez egy valós veszély. A korcsolyapenge éles és veszélyes eszköz, amely képes komoly sérüléseket okozni.

pexels-tony-schnagl-6469031.jpg

Tovább

Az alkohol hatása az Európai Unió jogrendszerére

Kollár Dorottya

Az alkoholnak igen sok hatása van az emberi szervezetre, ezt mindenki tudja, de sokan nem gondolnák az, hogy mekkora hatást gyakoroltak különböző alkoholok az Európai Unió jogrendszerére. Mire is gondolok? Nem másra, mint két ügyre, amelyek az EU egyik alapgondolatával, az áruk szabad áramlásával kapcsolatban merültek fel és épültek be a jogrendszerbe. Ezek az ügyek a 8/74-es Dassonville és a 120/78-as Cassis de Dijon. 

the-bottle-609017_1920.jpg

Tovább

A Templomos Lovagrend felemelkedése és bukása

Galaczi Kitti

A Templomos Lovagrend történetét számos misztérium övezi. A rend gyors felemelkedése, a csaknem két évszázados fennállása, majd rejtélyes felszámolása a középkor egyik legérdekesebb talánya volt, amiről a mai napig legendák szólnak, keveredve a történelmi valósággal. A rendet 1118-ban alapította Hugues de Payns champaigne-i lovag nyolc társával együtt, az első keresztes hadjáratot követően. Ezeket a hadjáratokat a katolikus európai államok indították a törökök ellen, Jeruzsálem és a Szentföld visszafoglalásáért. Az első keresztes hadjárat (1095-1099) lezárulásával sikeresen visszafoglalták Jeruzsálemet, azonban a katonák a városban maradtak és a keresztény zarándokok megvédésére tették fel életüket.
gladiator-1931077_1920.jpg

Tovább
süti beállítások módosítása